Wanny Woldstad kemény élete

Taxiból a hómezőre

Tudomány

Példaképpé nem válhat mindenki, ehhez kevés az, ha valaki erős, céltudatos vagy valami elismerésre méltó tettet hajt végre. Az északi sarkkörön túl egészen másért jár vállveregetés, mint Európa kellemesebb klímájú helyein.

Tromsø négyszáz kilométerrel az északi sarkkör felett terül el, kellemes kiváros, Norvégiában a nagyobbak közé tartozik. Majd’ minden parkban áll egy Amundsen-szobor, a fel­fedező innen indult utolsó, az Északi-sark felé vezető útjára, a város múzeumot is szentelt neki. Pár perc sétára a kikötőtől az egyik ház falát színes festmény díszíti, és ezen nem a Déli-sark meghódítója szerepel, hanem néhány nőalak. Minden alak ugyanazt a nőt ábrázolja, Wanny Woldstadot – aki egyszerre volt egyedülálló anya, taxisofőr, áttelelő vadász, szerető társ és író, élete egyszerre volt kalandregény, példa és tragédia.

Elcsépelt közhellyel azt is mondhatnánk, élete megfilmesítés után kiált – ez a film azonban nagy valószínűséggel sosem fog elkészülni, Wanny kevésbé férne bele mai példaképnek számító figurák közé. Nem divattervező volt, nem harcolt a világbékéért, csupán el akart menni télre Svalbardra lőni pár jegesmedvét. Meg sarki rókát, mert azt sokkal több pénzért lehetett eladni; meg némi libát, nyírfajdot, étkezési célra. Öt szezont töltött a szigeten 1932 és 1937 között.

Fenn, északon

Svalbard, azaz a Spitzbergák-szigetcsoport, benne a legnagyobb sziget lényegében élhetetlen hely az északi szélesség 79. foka táján. Ma sem lehet sokáig elviselni, a statisztikák szerint aki ideköltözik, jellemzően nem bírja sokáig, a legtöbben kettő és nyolc év közötti időszakot töltenek a szigeten. Megfutamodni tehát senki se akar, de mindennek van határa. A reptér kijáratánál mókás tábla hirdeti egy jegesmedveveszélyre felhívó háromszög társaságában, hogy innen csak 1308 kilométer az Északi-sark, Oslo 2046, Kijiv 3152, a Déli-sark pedig 18 692 kilométer. Ami itt van, az megkapja a legészakibb jelzőt, legyen szó sörfőzdéről (tíz éve nyitott), bányáról (nemrég zárt be az utolsó norvég bánya), vagy futóversenyről (totál véletlen akadtunk bele, neveztünk, nyilván).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.