Interjú

„Steve Jobs is rajta lenne” – Dr. Temple Grandin autista tudós

Tudomány

Miközben fáradhatatlanul járja a világot, és előadásokat tart az autizmusról, forradalmasította az amerikai állattartást. Telefonbeszélgetésünk alkalmával nem tettünk egyebet, mint amire a hamarosan magyarul is olvasható könyvének címe is utal: képekben gondolkodtunk.

Magyar Narancs: Azt írja, hogy a vizuális gondolkodása úgy működik, mint egy grafikus szoftver. Egy olyan szoftver, mint amit a Jurassic Parkhoz használtak.

Temple Grandin: A Képekben gondolkodom húsz éve jelent meg először, akkoriban mutatták be a Jurassic Parkot, az első olyan filmet, amiben a grafikus szoftvereknek döntő szerepük volt. Ha mond nekem valamit, ahhoz az agyam egy képet hív elő az emlékezetemből. Amikor tervezek valamit, a fejemben mozgóképszerűen jelenik meg, amit épp csinálok. Kezdetben fogalmam sem volt, hogy erre mások nem képesek. Ma már nem a Jurassic Park-os hasonlatot használnám, inkább azt mondanám, hogy a fejem olyan, mint a Google: mond nekem valamit, s az agyam elkezd kutatni az adatbázisomban a képek után.

false

MN: Mondana konkrét példát?

TG: Csináljuk azt, hogy mond nekem egy kulcsszót, és én megmondom, hogy az agyam milyen képeket hív elő. Arra kérem, valami eredetibbet mondjon, mint például a „ház” vagy az „autó”. Ha lehet, olyasvalamit, amit nem látok magam körül itt az irodámban. Mondja csak…

MN: Egy Monet-festmény?

TG: Valami olyasmit látok, ami jellemző a stílusára. Most pedig a denveri repülőtér galambjait látom, mert írtam egyszer egy kísérletről, amit galambokon végeztek, s ezek a galambok a stílusuk alapján különbséget tudtak tenni két festő között (az egyik festő Monet volt – a szerk.). De váltsunk témát, mert a művészeti adatbázisom jóval kisebb, mint például a szarvasmarha-ismereteim tárháza.

MN: Magyar marha?

TG: Magyarországon sosem jártam. Amit nem tapasztaltam meg, arról nincs kép a fejemben. Egy képet látok most, egy bulgáriai útról, amin húsz éve voltam. Egy bevásárlóközpontban vagyok. Látom az összes boltot, amit megnéztünk. Az étel nagyon unalmas volt. Az egyetlen friss hús a marhaszív volt. Mindezt azért hozom fel, mert egyetlen kép sincs a fejemben a magyar marháról. Ha a brit marháról kérdezne, nos, már jönnek is a képek Angliáról, rengeteg kép, hiszen Angliában már jártam. Olyan a fejem, mint egy adatbázis, minden kép ide kerül. Láthattam ezeket a képeket egy könyvben vagy az utazásaim során. Vagy a tévében, a moziban. Ahhoz, hogy a Google megtalálja a keresett képet, először valakinek fel kell raknia azt az internetre. Az én fejemben egyetlen kép sincs a magyar marháról. Amit olvastam róla, azt tudományos szaklapokban olvastam, és ezekben nincsenek képek.

MN: Az elvontabb kifejezésekhez milyen képeket rendel?

TG: Ha azt mondja például, hogy egy macska felmászott a fára, akkor azt rögtön látom. Jönnek a képek, macskák a magasban, macska a tetőn – ezt sokszor láttam gimnazistaként.

false

MN: Azt írja a könyvében, hogy például a quickhez (gyors) a hasonló hangzású Nestlé Quik kakaómárkát rendelte hozzá képként. Mondana még egy példát?

TG: Adjon egy kulcsszót…

MN: Lassú.

TG: Egy autót látok, tegnap a sztrádán kerültem mögé, annyira lassú volt, hogy meg kellett előznöm. Ez a kép jött fel most.

MN: Melyik szót volt a legnehezebb vizualizálnia?

TG: A „the” névelő például ilyen. Hiába láttam leírva, semmilyen jelentése nem volt a számomra.

MN: Amikor az amerikai szarvasmarhatartást kezdte tanulmányozni, azért is ért el egyedülálló eredményeket, mert képes volt az álla­tok szemével látni. Valóban így volt?

TG: Vizuális gondolkodó vagyok. Teljesen világos volt számomra, hogy mit látnak a marhák, amikor a nekik kijelölt folyosókon haladnak. Megtorpantak, valahányszor árnyék vagy napsugár került a látóterükbe, de egy luk a falban vagy a kerítésen is megállásra ösztönözte őket. Szóval amikor egy-egy részlet elütött a nagy egésztől. Míg az emberek többsége ügyet sem vetett erre, én kifigyeltem, hogy ez így történik. A legtöbb embernek a vizuális részletek nem tűnnek fel. Most csak úgy özönlenek a marhákat ábrázoló képek az adatbázisomból. Képek, amiket PowerPoint-prezentációkon szoktam bemutatni; képek a farmokról, ahol jártam; rengeteg ilyen kép van a fejemben. Ezek mind konkrét képek, amiket gondolatban mozgóképekké tudok alakítani. Nincsenek általános képeim, csakis olyanok, amiket a saját szememmel láttam.

MN: Mindenről van képe, amit valaha is látott?

TG: Én sem jegyzek meg mindent. Nincs képem minden egyes hotelszobáról, ahol éle­tem során megszálltam. Azért nincs, mert nem érdekelnek a hotelszobák. Csak a legrosszabbakat és a legfurcsábbakat tudom felidézni. Nem emlékszem minden hotellobbyra, mert nem érdekelnek a hotelek.

MN: A könyvében nem a Jurassic Park az egyetlen filmes utalás. Ha a hotelek nem is, a filmek nagyon is érdeklik.

TG: Imádtam a 2001 Űrodüsszeiát, amikor gimnazista voltam. Rengeteg képet látok most a filmből. Rövid klipeket a film különböző részeiről. Most épp azt a jelenetet látom, amikor az űrhajó megérkezik az űrállomásra. A Kék Duna keringő megy: pam-pam-pam-pam-pa-pam.. (énekel). Az űrhajó egy Pan Am űrhajó.

MN: Amikor megérkezett a farmokra, hogy az állatokat, az állattartást tanulmányozza, a cowboyok hogy fogadták?

TG: Szkeptikusak voltak, nagyon szkeptikusak. Betolakodó voltam, egy nő a férfiak világában. De a tudomány világa tele van szkeptikusokkal. Főleg azokkal szemben, akik úttörő munkát végeznek. Miután kezdtek megvalósulni az általam tervezett állattartási eszközök, a hangulat megváltozott. De engem amúgy sem a cowboyok szerződtettek, ők ilyet sosem tettek volna, hanem a menedzserek, miután látták, hogy értéke van a munkámnak.

MN: Az amerikai vágóhidak nagy része immár az ön tervei alapján épül. Sosem érzett szomorúságot? Bármennyire is emberséges a módszer, mégiscsak állatok nagyüzemi lemészárlásáról van szó.

TG: A legfontosabb, hogy jó életet biztosítsunk az állatoknak, és amikor eljön az idő, gondoskodjunk a fájdalommentes halálukról. Az általam tervezett rendszerekben a marhák ugyanúgy viselkednek a vágóhídra menet, mint máshol. Ha érdekli, megnézheti az erről készült videókat.

false

MN: A változás, a megszokottól való eltérés az egyik legnehezebb dolog az autizmussal élők számára…

TG: Ki kell mozdítani a gyerekeket. A túlzott védelem nem vezet semmi jóra.

MN: Önt mi segítette át a változásokon?

TG: Nekem minden gondolatom képekből áll. Sokkal jobban megy a gondolkodás most, hogy jóval több weblap van a fejemben. Sokkal több dolog van elraktározva. De amikor középiskolába jártam, még jóval kevesebb kép volt a fejemben. Az „ajtó” jelentette a fogódzót; az ajtó képét használtam, ez volt az egyetlen módja, hogy megértsem a következő lépés elvont fogalmát.

MN: Az internet segít az elvont fogalmak megértésében?

TG: Sok autizmussal élő gyerek szereti a YouTube-videókat. Korlátlan mennyiségben nézik ezeket. És a videojátékoktól is sokan függővé válnak. De fontos, hogy kimozduljanak, és valódi dolgokat tapasztaljanak. És fontos a választás lehetősége. Amikor 15 éves voltam, féltem kimenni a nagynéném farmjára. Pedig itt kezdett el érdekelni a marhatenyésztés. Anyám választás elé állított: vagy egy hétre megyek ki a farmra, vagy egész nyárra. Hogy ne menjek, fel sem merült. És amikor már kint voltam a farmon, imádtam az egészet. Nagyon fontos, hogy megtanítsák a gyerekeket különböző munkákra. Én 15 évesen minden reggel kipucoltam az istálló nyolc bokszát, amit én is felügyeltem.

MN: A kamaszok rendszerint lázadnak. Ön is lázadt?

TG: Tanulni nem sokat tanultam. A legnagyobb problémám a bullying (iskolai zaklatás – a szerk.) volt. A középiskola életem legszörnyűbb szakasza volt. Nekem is vannak érzéseim, nagyon bántott, amikor csúfoltak. Nagyon fontos bevonni a másként viselkedő gyerekeket olyan dolgokba, amit a kortársaikkal együtt végezhetnek. Ez lehet egy iskolai előadás, képzőművészeti tevékenység vagy a sulizenekar is. Lovaglás és elektronika – számomra ez a két tevékenység jelentette a menekülést. Ilyenkor nem bántottak. Azok, akiket velem együtt érdekelt a lovaglás és az elektronika, nem csúfoltak. Így lettek barátaim, a speciális foglalkozásokon keresztül.

MN: A bullying még mindig nagy veszély?

TG: Még rosszabb is a helyzet. Ma már sms-ben és a Facebookon is megy. Amikor lovagolni mentem, nem ért el semmi, békében voltam, de ma már a gúnyolódó sms-ek mindenhova elérnek. Jobb olykor kivenni a gyereket az iskolából, és valamilyen szakterület felé irányítani: a tinédzserekkel való érintkezés nem egy olyan szaktudás, amire nekem szükségem van. Ennél sokkal fontosabb a munka, valamilyen szaktudás elsajátítása. Persze azoknak, akik a megfelelő szinten vannak.

MN: Azt írja, hogy az IT-szakemberek sok hasonlóságot mutatnak az autistákkal.

TG: Nagyon is. A szilícium-völgyi tech-emberekben mind van egy kis autizmus. Ha nem lenne autizmus, nem lenne IT-iparág sem.

MN: Mit szólnak ehhez az IT-szakemberek?

TG: Hát, nem szeretik a címkéket. A nagy dilemma az autizmussal kapcsolatban, hogy a spektrum Einsteintől és a zseniális IT-szakemberektől egészen azokig terjed, akik felöltözni sem képesek. Ma Einsteint is autizmussal diagnosztizálnák. 3 éves koráig egy szót sem beszélt. Óriási a spektrum. Steve Jobs is rajta lenne. Nemrég jelent meg egy új könyv Beethovenről. Valószínűleg ő is rajta volt a spektrumon.

Temple Grandin és Claire Danes

Temple Grandin és Claire Danes

 

MN: Claire Danes játszotta önt az életéről szóló tévéfilmben. Hiteles a film?

TG: Nagyon pontosan ábrázolták, hogyan gondolkodom vizuálisan.

(Az autizmusról bővebben lásd korábbi cikkünket: Kutya vagy macska?, Magyar Narancs, 2013. október 17.)

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!