Tévétorrent

Héjaröptetés

Jack Ryan

  • Bori Erzsébet
  • 2018.11.18 10:10

Tévétorrent

Jack Ryant Tom Clancy első regényének (Vadászat a Vörös Októberre) világsikere állította üstökösi pályára. Előbb egy műfajteremtő – technothriller – regényfolyam szövődött köré, amelyből új széria, a Campus-sorozat ágazott ki, immár Jack Ryan Junior akcióhősködésével, majd újabb sorozatok (Op-center, Net Force) jöttek a már bevált mintát követve, mindehhez videojáték- és képregényváltozatok társultak, egyre több társszerző bevonásával, és amikor már kezdett átláthatatlanná válni a franchise, megjelent egy Clancy-galaxis útikalauz is a piacon.

A termelésben Clancy 2013-as halála sem okozott fennakadást, bár az új szériák és a posztumusz munkák messze elmaradnak az eredeti színvonalától.

De ki az a Jack Ryan, és mit tud? A Red Octoberben már szinte teljes vértezetben áll elénk a hadtörténeti doktorátussal, tengerészgyalogosi és Wall Street-i múlttal rendelkező CIA-elemző, és egy előzménykötetből (Férfias játékok) azt is megtudjuk, hogyan került az ügy­nökséghez, ahol nagyszabású Amerika-ellenes összeesküvések és terrorcselekmények feltárása, elhárítása során bizonyítja lucidus elméjét, bátorságát és erkölcsi feddhetetlenségét. Hogy aztán egy nemzetet lefejező tragé­diát követően az Ovális Irodában találja magát. Ha Az elnök emberei című széria alkotói a demokrata vezetői ideált, úgy Clancy az eszményi republikánus elnök alakját teremtette meg Jack Ryan személyében.

Legjobb munkáiban Clancy intelligens, hozzáértő és képzeletdús szerzőnek mutatkozik; történetei szerteágazók, több idősíkon, változatos helyszíneken sok szereplőt mozgat, mesterien szövi a szálakat és az izgalmak közepette arra is ügyel, hogy ne csússzon ki végzetesen a realitás talajáról. Még egy olyan vad forgatókönyv esetén sem, mint az 1980-as években az európai hadszíntéren megvívott harmadik világháború. Az általa meghonosított műfajt, a technothrillert úgy kell érteni, hogy az olvasó beható ismereteket kap az egyes korszakokban rendszeresített fegyverekről, gépparkról, kommunikációs eszközökről stb., sőt az új fejlesztésekről és prototípusokról is.

Különösen feltűnő, hogy már az évtizedekkel korábbi regények is mennyire mentesek a rasszizmustól, sovinizmustól, szexizmustól – ami nem zárja ki a patriotizmust és az elfogultságot az amerikai katonaság iránt, le egészen az utolsó bakáig, hovatovább ők, az életüket kockáztatók érdemlik ki a legnagyobb tiszteletét. Mivel főhősének a CIA a munkahelye, a Cég is jóval méltányosabb elbánásban részesül a tömegkultúrában megszokottnál – és még csak nem is az FBI rovására. Ami az ellenséget illeti, az sohasem nemzet, hanem egyének csoportja, akár az adminisztráción belül vagy szakadárként, de velük szemben mindig vannak józan gondolkodású hazafiak, akikre építeni lehet és kell is: ez Ryan elnök egyik vezérelve. A szövetségesekről az időnkénti súrlódások dacára elismerően szól (erre még visszatérek). Clancy abszolút színvak, pozitív hősei között minden etnikum képviselteti magát, és a csajok is kivívják a maguk helyét e mégoly macsó világban, az ász vadászpilótanőtől Mary Pat Foley ex-ügynökből lett nemzetbiztonsági tótumfaktumon át addig a First Ladyig, aki nem adja fel a hivatását, és továbbra is naponta bejár – igaz, helikopterrel – a munkahelyére. Ennyi talán elég is a jóból, illetve annak belátására, miért hasaltak el rendre e művek filmadaptációi: az egy-két szálra lecsupaszított cselekmény, a szereplők sokaságának kiiktatása, a technikai ismeretek és az elmemunka ábrázolhatatlansága óhatatlanul vezetett a két akció között némi magánéleti veszkődés mozisémához.

Jack Ryan kalandjai tehát sorozatért kiáltottak, az Amazon vállalkozott, és most örülünk. Majdnem. Nyolc epizódban már végig lehet vinni egy összetettebb történetet, körüljárható figurákat felrajzolni, és arányosan adagolni az izgalmakat. Carlton Cuse és Graham Roland, a két alkotó pontosan így jár el, és a szinte tökéletesre sikerült pilot a legszebb reményekre jogosít. A cselekményt áthelyezték napjainkba, Jack Ryant a regények Senior és Junior alakjából gyúrták össze, és John Krasinski az elődeinél meggyőzőbben személyesíti meg a hőst. Regénybeli patrónusa, Jim Greer (Wendell Pierce) itt egy baklövés után hazarendelt lúzer, így kvázi egymás mentoraiként nyomulnak Jackkel. Pluszpont jár az újabban divatozó, hosszúra nyújtott, „artisztikus” főcím mellőzéséért.

És ami nem tetszett: a mellékszál az érző szívű drónirányítóról, amelyet szerencsére elvágtak, így nem kell megtudnunk, milyen borzalmakat hoz a „kárpótolt” szír családra a zsák dollár a véres polgárháború közepette. És abban sincs köszönet, amit a franciák kapnak: egyikük iszlamofób kirohanással traktálja az életében először látott, tök ismeretlen amerikai kollégát, a másik azt fejtegeti, milyen rasszista a francia társadalom, szemben a nagyszerű újvilági olvasztótégellyel. (Clancy forog a sírjában.) A sorozat közepéig csak találgatjuk, melyik támadási forgatókönyv valósul meg a sok közül, aztán csak nézünk, mint a moziban, amikor az elszabadult égő vonatba még bedobnak egy kolerás téglát is. Ez a muníciófecsérlés – miközben Clancy vészforgatóköny­veit sorra használták le és fel más mozgóképek (friss példa a Designated Survivor) – annál érthetetlenebb, hogy már készül az új évad.

A Jack Ryan egyik legütősebb, hideglelős jelenetsorában menekülőket, ún. migráncsokat követünk Szíriából egy hatalmas törökországi táboron és az embercsempész-útvonalakon át a tengerpartig. Még nézni is rossz.

A sok Clancy azzal a veszéllyel jár, hogy az eleve atlantista olvasó elhéjásodási tüneteket észlel magán. A sorozatnézőt ez nem fenyegeti, ő csak szórakozni fog.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.