Tévétorrent

Jekyll és Hyde

Tévétorrent

Mit lehet kezdeni a Marvel-szörnyek korában Stevenson figuráival? Ha szuperhősök nem lehetnek, de már egy hagyományos adaptációról sem lehet szó, tegyük át a működésüket 1930-ba, legyen a főhős Jekyll/Hyde unokája, még ha a pontos genetikai képletet nehéz is összeilleszteni hozzá. Rázzuk (vagy keverjük) az egészet angol módra, vágjunk hozzá egy csinos tweedzakót, a londoni harmincas évek minden báját és némi steampunkot. De hagyjuk a pszichológiát meg a mélyelemzést másra, csináljunk egy kedélyes titkos ügynöki alosztályt a szellemek, féllények és egyéb misztikus szerzetek számára, a főgonoszunk meg legyen a régóta rettegve várt unoka, aki nyilván a poklot szabadítja rá szegény, de bánatukban is elegáns és fekete humorú angolokra. Hangozzék ez mégoly tökéletes recept­nek is, nem az.

Csakhogy e közhely- és furcsasághalmaz ellenére is azt kell mondanunk, hogy akad itt némi öniro­nikus humor, és főszereplőnk is jól hozza azt a kétarcúságot, ami ugyebár az eredeti mű lényege. Azaz, hogy Mr. Hyde-dal korántsem az a probléma, hogy elfeledkezve önmagáról, nem tudja kordában tartani eszeveszett erejét. Hanem az, hogy a szupererős, szupergoromba hős egyben antihős és gonosz. Velejéig az, rossz szándékú és igazán hitvány. Ha ezt sikerül mind a tervezett tíz részre megőriznie, akkor felőlünk jöhetnek a békebeli James Bonddal keresztezett Men in Black ügynökök és a meglepetésszerűen előbukkanó szellemkutyák. És ne legyenek kétségeink: jönni is fognak – hiába.

Magyar felirat: Godem–anneshirley83

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.