Legalábbis akkor, ha ez a mondat egy új-zélandi misztikus komédiasorozatban fordul elő, amely meghatározás önmagában is épp elég abszurd ahhoz, hogy ne várjunk tőle semmi komolyat. A Johnson testvérek ügyes-bajos dolgait bemutató mű annyival lépi túl a családi drámák vagy éppen a nőt kereső huszonévesek gondjait tárgyazó sémákat, hogy bevonja az emberfelettit. A fiúk ugyanis az északi istenvilág újjászületett példányai, tehát Odin, Bragi és Loki rajongói, figyelem! Persze, hogy ne legyen egyszerű az istenek dolga sem (és nehogy egy Thor-adaptáció kerekedjen az egészből), emberivé kellett tenni a figurákat, amit megold, hogy isteni képességeik erősen elkoptak (túl sok időt töltöttek a Földön). Igazi fényük csak akkor térhet vissza, ha a 21. évét betöltő és isteni tulajdonságait éppen most megkapó Axl (Odin) beteljesíti a jövendölést, tehát megtalálja istennő párját, Frigget. Innen indul a dolog komédia (hadd ne mondjam: baromkodás) része; egy szerencsétlen nagykamaszt próbálnak bátyjai nők felé lökdösni. Semmi újdonság, a figurák csak kicsit szórakoztatóak (például a betépett médium "nagypapi", vagy Urll, aki a "kő-papír-olló" istene), az istennők-istenek nő-férfi ellentételezésű harca pedig egészen elcsépelt. A misztikus jelenetek digitálisan és látványosan ügyes megvalósítását megspórolták azzal, hogy komédia is, tehát nem várunk villongást. A mókát ígérő alapötletből valami egész komoly félrecsúszás lett: még az isteni szikra sem volt elég.
