Ray Bradbury neve még azoknak is ígérhet valamit, akik nem szerelmesei a sci-fi műfajnak. Valószínűleg erre alapoztak a sorozat készítői is, amikor az egyik novelláját választották alapnak. Nem is volt elhibázott döntés, hisz az irodalmi kiindulópont azt is biztosítja, hogy nem egy végtelenbe húzódó, soha ki nem derülő titokra kell számítani, hanem értelmes befejezésre. A pilot egyelőre ígéretes, még akkor is, ha a színészi játékból és a szereplők jellemének várható alakulásából keveset is mutat. Viszont a történet és hangulat elviszi a nézőt: a magukat a gyerekek képzeletbeli barátjának álcázó földönkívüliek megjelenése erős motívum; a drámába belevinni a gyerekeket amúgy is jó húzás, már az Erzsébet-kori színház is tudta. Itt ráadásul a gyerekek játékból megölhetik a mamit vagy felrobbanthatják apu szupertitkos munkahelyét, ha azt suttogja nekik a kedves képzeletbeli barát. Ha pedig azt hinnénk, hogy a főhős gyerekpszichológus siket kisfia fülébe nem lehet suttogni, akkor erősen tévedünk, itt válik ugyanis érdekessé a dolog. És persze ott, amikor kiderül, hogy az épp megözvegyült főhős férje talán mégsem halt meg. Kapunk szerelmi háromszöget, családi drámát és nemzetbiztonsági fenyegetést, ahogy azt szokás, de a lényeg, hogy az egy epizódon belül előhúzott rejtélyek és kiderülések aránya elég jó ahhoz, hogy azt érezzük, a nagy titok is ívelten, szépen felépítetten tárul majd elénk. Nincsenek nagy villongások és a csak hanggal érzékeltetett űrlények is pont jók egy kisebb költségvetést akaró látványtervhez.
Magyar felirat: Danny
