Január 29. – Törésvonalak

  • Körner Gábor
  • 2014. január 29.

Ukrajna mindennap

A ma már az ukránság erős bástyájának számító Kijevre az oroszok mindig is úgy fognak tekinteni, mint az identitásukat meghatározó Kijevi Rusz központjára, az oroszok szent városára.

Visszakanyarodom az első posztomban érintett kérdéshez, amit mostanában Európa-szerte feltesznek a látszólag káoszba süllyedt ország láttán: Széteshet-e Ukrajna? Egyben tartható-e egy nyelvileg, történelmileg, kulturálisan ennyire megosztott ország?

Az ember hajlamos bináris oppozíciókban gondolkodni, az egyszerűség kedvéért én is nyugati és keleti ukránságról írtam az előző cikkekben. Az élet azonban – hál' istennek? – sokkal bonyolultabb ennél. Ukrajna megosztott ország, de nem lehet megrajzolni, hogy egész pontosan hol is húzódnak a törésvonalak.

false

 

Fotó: Nemes János – MTI

A II. világháború előtt Lengyelországhoz tartozó galíciai és volhíniai megyék (Lemberg, Ternopil, Ivano-Frankivszk, Voliny, Rivne) döntően ukrán nyelvűek és kultúrájúak, a történelmi Ukrajnához sosem tartozó Krím és a donyeci régió (Donyeck, Luhanszk) pedig színorosz, amiképp többé-kevésbé Odessza vidéke is. Ez eddig világos, ezt a megosztottságot tükrözik a politikai térképek is.

Csakhogy a felsorolt „egyértelmű” megyék alig egyharmadát teszik ki Ukrajna területének. A többiben, nagyjából északnyugatról délkelet felé haladva, általában csökken az ukrán és nő az orosz lakosság aránya. (Kivétel ez alól a legnyugatabbi Kárpátalja, amely politikailag is elkülönül Nyugat-Ukrajnától.) Illetve, egészen pontosan az orosz ajkú lakosság aránya nő, mert az orosz anyanyelvű, a magát oroszként definiáló vagy éppen a politikai értelemben orosz orientációjú polgárok halmaza távolról sem fedi egymást. Az internetet böngészve millió orosz nyelvű cikket és kommentet találunk, amely a világ legtermészetesebb módján ekézi az oroszbarát ukrán politikusokat, és élteti a független Ukrajnát. (Másfelől: galíciai ukránok tömegei oroszul olvasnak, és egyáltalán nem ritkaság, hogy az orosz kultúrát jobban ismerik az ukránnál.)

Az ország területének kétharmadán tehát változó arányban, de keverten élnek ukránok és oroszok. Sok a vegyes házasság, sokan beszélik az orosz–ukrán keverék nyelvet, a „szurzsikot”, és milliós tömegek vannak, amelyeket nehéz kulturálisan ide vagy oda sorolni, mert leginkább: szovjetek.

Vannak területek, ahol a 19. századig még az ukránok voltak túlsúlyban, és az ukrán nemzettudat bölcsőjének számítanak, mint a kozák múltjukra büszke közép-ukrajnai megyék, ahol azonban az ukránok nagy része eloroszosodott, illetve a népirtások következtében (például Holodomor) kicserélődött a lakosság. Ettől függetlenül ezek a régiók és városok olyan fontos szerepet töltenek be az ukrán nemzeti emlékezetben, hogy senkinek se jutna eszébe oroszként gondolni rájuk. (Az ukrán irodalom is itt alakult ki, és csak a cári tiltások miatt helyeződött át az ukrán kultúra s vele az identitás fókusza a 19. század végére a lengyel területekre.) Vagy hova soroljuk Harkivot? Az ukrán romantika szülőhelyét, ahol ma már szinte csak orosz szót hallani, és ahol – újabb csavar – mégis az egyik legkiválóbb kortárs ukrán író, Szerhij Zsadan él? De ellenkező irányú folyamatok is kételyeket ébresztenek Ukrajna feloszthatóságával kapcsolatban: a hagyományosan orosz dominanciájú Kijev az utóbbi két évtizedben rengeteg ukrán értelmiségit, hivatalnokot, üzletembert vonzott az új centrumba, a nyelvtörvény is megtette hatását. A ma már az ukránság erős bástyájának számító Kijevre ugyanakkor az oroszok mindig is úgy fognak tekinteni, mint az identitásukat meghatározó Kijevi Rusz központjára, az oroszok szent városára.

Vagy nagyhatalmak osztanak fel egy országot (ehhez Oroszország most nem fog találni partnert), vagy maga az ország szakad szét valamilyen törésvonal mentén. De Ukrajnában rengeteg törésvonal van, képtelenség olyan határt húzni, amely ellen ne tiltakoznának sok millióan. Másfelől, amint korábban írtam, amennyire fontos az orosz ajkú lakosság számára az oroszokkal ápolt jó viszony, annyira nem vonzó perspektíva – talán a Krím kivételével – a csatlakozás Moszkvához. A nyugati területek pedig – ritka jelenség – történelmi-kulturális fejlettségük ellenére gazdaságilag életképtelenek az ipart leszámítva minden más tekintetben elmaradottabb Kelet nélkül, és a lengyel Nemesi Köztársaság vagy a Monarchia felé már nincs visszaút. Akárki kerül hatalomra Ukrajnában, nem lesz könnyű lavíroznia a régiók és nagyhatalmi érdekek között, de abban a biztos tudatban teheti: jobbat nem fog ajánlani senki.

Eddigi bejegyzések: január 25., január 26. első és második, január 27. első és második, január 28.

Figyelmébe ajánljuk

„Elindult a hír, hogy a Samsung vásárolta meg” – milyen üzem létesül az őrbottyáni téglagyár helyén?

Új tulajdonosa akadt az őrbottyáni téglagyárnak, ahol az eddigiektől eltérő tevékenység folyik majd. Rögtön elindultak a találgatások, hogy kinek az érdekeltségébe került az üzem. Az önkormányzat igyekszik megnyugtatni a lakosságot: az eddig ismert információk szerint nem lesz akkumulátor-feldolgozás, sem veszélyesanyag-raktározás.