Ki fogja megkaparintani Márki-Zay mandátumát?

Két visszaadott ellenzéki országgyűlési mandátum már megtalálta új gazdáját, a harmadik azonben még keresi a pár(t)ját. Kinek, hogyan adható át egyáltalán, és ki milyen érvek alapján pályázik a helyre? 

Komoly feladvány előtt állnak az ellenzéki pártok azzal kapcsolatban, hogy ki foglalja majd el Márki-Zay Péter parlamenti helyét, miután a hódmezővásárhelyi polgármester úgy döntött, nem veszi fel a parlamenti mandátumát. A helyre jószerivel minden párt szívesen pályázna, és egyelőre nem dőlt el, hogy ki jár majd vele jól. 

Az országgyűlési mandátum megszerzésének és a parlamenti munkában való részvétel szabályait több törvény és a házszabály határozza meg. 2020 óta a parlamenti házszabály úgy szól, hogy a megválasztott személy csak annak a pártnak a frakciójába ülhet be, amelynek jelöltjeként indult, illetve a közös listát állító pártok képviselői együttes frakcióba is tömörülhetnek. Frakciót ugyanakkor ciklus közben már nem lehet váltani, ha valaki kilép egy képviselőcsoportból, vagy kizárják, akkor kiül függetlennek, és úgy is kell maradnia a ciklus végéig. 

Nyilvánvaló, hogy az egyéniben győztes képviselők nem adhatják át a helyüket másnak: ha megszűnik a mandátumuk, (amelynek számos oka lehet, például lemondanak róla), a választókerületükben új szavazást kell kiírni.

Nem úgy a listások esetében. Szó szerint törvényszerű is, hogy a lista „mozogjon”, hiszen például a mandátum kiosztásánál automatikusan nem veszik figyelembe azokat a képviselőket, akik szólóban győztek, és a listán is szerepeltek, és persze azokat sem, akik végül nem kívánnak beülni a parlamentbe. Alapesetben ilyenkor a „kieső” mögött sorakozók mindegyike automatikusan lép egyet előre az adott listán – már ha az adott párt vagy tömörülés másképp nem dönt.

A jelölő pártnak vagy tömörülésnek ugyanis jogában áll a listáról bármely jelöltet „bevinni” az országgyűlésbe, nem kell az a listán automatikusan következőt bejuttatni. Az önálló listát állító pártoknál – leszámítva a belső harcokat – ez egyszerű. Ha azonban több jelölő szervezet közös listát alkot, akkor már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet, mert csak az összes párt vezetőinek egyhangú határozatával lehet más bejutó képviselőt megnevezni.

Amennyiben ez nem sikerül – ez még jelen helyzetben nem dőlt el –, az automatizmus lép működésbe, vagyis jelen állás szerint

a parlamenttől távol maradni szándékozó Márki-Zay Péter helyét a jobbikos Végh Noémi kapná meg a lista sorrendje szerint.

Az előválasztáson szövetségre lépett Demokratikus Koalíció (DK) és Jobbik most azt mondja, hogy ebben már korábban megegyeztek a hatok, de a többiek nem teljesen így emlékeznek. Ám ez mindegy is, hiszen elegendő egyetlen párt ellenkezése ahhoz, hogy megegyezés hiányában a listán sorban következő, jobbikos jelöltből váljék képviselő.

Ugyanakkor abban egyértelműen megegyeztek az összefogás tagjai – ebben nincs vita –, hogy a valamilyen okból kiesett/be nem ülő képviselő helyére annak pártja „hívhat be” valakit a listáról, ráadásul – míg össze nem ül az országgyűlés és meg nem alakulnak a frakciók – nem is feltétlenül a saját jelöltjei közül.

Így lehet, hogy a DK például vállalta, hogy ha az LMP képviselőcsoportjának megalakításához nem lesz meg a minimálisan szükséges ötfős létszám, egyik – egyébként befutó helyen álló – képviselőjük helyén egy LMP-st juttat be. Dobrev Klára „mandátumát” már meg is kapta az LMP-s Bakos Bernadett.

Csakhogy Márky-Zay Péter mögött nincs párt, ő kvázi a Párbeszéd jelöltje volt, mivel az előválasztáson talpon maradt pártok közül elméletileg annak frakciójába kívánt volna beülni.

A Párbeszéd erre hivatkozva magának kéri Márki-Zay mandátumát. Ám az MSZP is igényt tart rá.

A Párbeszéd ugyanis végül hét parlamenti széket szerzett, négyet egyéniben, hármat pedig listán, amelyből az egyik Márky-Zayé volt. A másik Karácsony Gergelyé, aki nem ül be a parlamentbe, de a pártja a szintén párbeszédes Szabó Rebekát vitte be helyett.

Az MSZP ugyanakkor a hírek szerint Burány Sándor négy évvel ezelőtti „kölcsönadásáért” viszonzást várna a Párbeszédtől: akkor ugyanis az MSZP és a Párbeszéd közösen indult a választáson, majd az MSZP-s politikus a Párbeszéd frakciójába ült be – akkor ezt még engedték a szabályok –, hogy meglegyen a külön Párbeszéd-frakció minimális létszáma. 

Egyéb méltányolható oka is lehet az MSZP kérésének (ez értesüléseink szerint „nem hivatalosan” fel is vetődött), hiszen Karácsony az előválasztáson éppenséggel a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje volt, az MSZP a második fordulóban is támogatta őt, most pedig nagy valószínűséggel épp az ő visszalépése nyomán került egyáltalán helyzetbe – és listavezetői pozícióba – Márki-Zay Péter.

Az MSZP és a Párbeszéd formálisan is párban indult a 2018-as parlamenti és a 2019-es EP-választáson is, és jelenleg is vannak olyan hangok, amelyek mintegy kimondatlan frakciószövetségként állítják szembe képviselőcsoportjaik együttes létszámát (10+8 fő) a DK-éval (az LMP-nek tett felajánlással már csak 15 fő). Karácsony Gergely társelnöki posztjának várományosa, Tordai Bence viszont a Telexnek adott interjújában arról beszélt, hogy külön kellene indulnia a Párbeszédnek a legközelebbi, 2024-es EP-választáson.

De nem mindegy az az egy mandátum a Párbeszédnek és az MSZP-nek oda-vissza? Nagyon nem.

Tudniillik a frakciófinanszírozás összege pont 10 képviselő után, 11 főnél ugrik egyet, s kerül más kategóriába. Ez az egyelőre 10 képviselővel rendelkező MSZP-nek több tízmilló forintot is jelenthetne évente, ami például több szakértő és más munkatárs foglalkoztatását tenné jogilag lehetővé.

Karácsony mandátumát illetően ez a lehetőség már „elúszott”, így Márki-Zay Zay árván maradt mandátuma lóg már csak a levegőben. Amire viszont az egyetlen választókerületet sem nyert Jobbik is hajt. A Momentumhoz kapcsolódó

Hadházy Ákos pedig éppenséggel Szél Bernadettnek adná (aki szintén a Momentum frakcióját erősítené).

Ha önmagában nézzük Hadházy javaslatát: jogos érv, hogy a képviselőasszonynak kétségtelenül helye lenne az országgyűlésben. A nagy kérdés inkább az, hogy miért nem került befutó helyre? Kézenfekvő dilemma az is, hogy miért nem az általa (és Hadházy) által preferált Momentum szorít neki helyet? Azonban ugyanez a kérdés a másik irányból nézve: elvárható-e, hogy bármely momentumos visszalépjen emiatt? Hisz róluk még az sem mondható el, hogy sokat próbált (azaz folyamatosan sikertelenül próbálkozó) képviselő volna akármelyikük is. Amiképp persze az a kérdés is feltehető: ha a Hadházyt és Szélt ellehetetlenítő LMP-t kisegíti – azaz a hátán beviszi – a lista segítségével (ismételten) a többi párt, akkor miért ne tehetnék meg, hogy bármely emberük feláldozása nélkül, Márki-Zay elejtett mandátumát az ő kezébe adják?

Fontos e ponton azt is megemlíteni: egyetlen képviselő sem kötelezhető (akár egyéni, akár listás) – hacsak valamely törvényes ok erre nem kényszeríti – arra, hogy ezt a pozícióját feladja, sem az új parlament megalakulása előtt, sem azután. Sőt: arra sem, hogy leiratkozzék a választási pártlistáról. Ha azt a Nemzeti Választási Bizottság elfogadta, s hivatalossá vált, onnan kipöckölni, rajta szereplőt visszahívni s helyére mást léptetni nem lehet. Legfeljebb megkérhetnék az illetőt, szíveskedjék visszalépni a jelöltségtől, vagy hogy ne vegye át a mandátumát, avagy később mondjon le arról – de mindenki kizárólag maga dönthet arról, megteszi-e.

Márki-Zay a maga részéről egyébként azt mondta, bízik a hat párt konszenzusos döntésében, és neki mindegyik felmerült érv szimpatikus és akceptálható.