Elképzelhető-e annál egyértelműbb helyzet napjainkban a közös kiállás, a demonstráció és a tüntetés megvalósítására, mint amikor egy ellenzéki aktivistát rémhírterjesztés gyanújával, de valójában minden alap nélkül, a rendőrség a hajnali órákban előállít, a sötét ötvenes éveket idézően házkutatást tartanak nála, lefoglalják munkaeszközeit, beviszik a rendőrségre, rabosítják, meggyanúsítják és kihallgatják? A legtöbb, az Orbán-rendszerrel szemben álló és a közélet iránt minimálisan érdeklődő ember nagy egyöntetűséggel rávágná: NEM! Ez az elvi egyértelműség a gyakorlatban egészen másként fest.
A Narancsban elsőként és azóta többször leírtuk: május 13-án pontosan ez történt Gyulán, amikor az MMM és a Momentum egyik helyi aktivistáját, a Kossuth Kör városi vezetőjét a rendőrök, akkor még nem világos feljelentés/kezdeményezés alapján, szelíd erőszakkal bekísérték a kapitányságra. Nem mondom végig a történetet. De mindez a koronavírus-járvány sunyi és alattomos kísérőjelenségeként működő felhatalmazási törvény és a hozzábiggyesztett rémhírtörvény „hozadéka” volt, ami bombaként robbant a honi közéletben. A Gyulán történtek egy nappal később már az Európai Parlamentben és a német törvényhozásban, a Bundestagban is szóba kerültek.
*
Két és fél nappal a történtek után szolidaritási sétát szerveztek a meghurcolt Csóka-Szűcs János mellett a békési fürdővárosban, amely a Petőfi-szobortól indult és a rendőrkapitányság volt a célállomás. A gyávaságra jellemző, hogy városi rendőrkapitány más, fontos elfoglaltságára hivatkozva nem tudta fogadni a küldöttséget, de mint kiderült, kiürítették az egész kapitányságot is. Az esemény zárásaként közel száz autó dudálva vonult végig Gyula legforgalmasabb pontjain anélkül, hogy bárkit figyelmeztettek vagy megbüntettek volna. Sokan vettek részt az eseményen. Az elvárhatónál egy kicsivel kevesebb gyulai, de sokan jöttek az ország szinte minden szegletéből.
Ahogy akkor, a rendőrség lépcsőjén rögtönzött sajtótájékoztatót tartó politikusoktól – Szél Bernadett-től, Hadházy Ákostól, Fekete-Győr Andrástól és Márki-Zay Pétertől – a Narancs újságírójaként megkérdeztem: hol van a többi ellenzéki párt, az MSZP, a Jobbik és a DK? A kicsit kínos csöndet Márki-Zay törte meg és elsőre frappánsan, a lényeget azonban elhallgatva azt válaszolta, „lélekben velünk vannak”. A valóság ennél kellemetlenebb.
| ||
A felsorolt ellenzéki pártok egy kevesekhez eljutó sajtónyilatkozatot adtak ki, amelyben ugyan elítélték a történteket, de ezzel a pár sorral a maguk részéről elintézettnek tekintették az ügyet. Ennél a távoli európai parlamenti képviselők és Berlinben a Bundestag tagjai többet, sokkal többet tettek az ügy érdekében. Arra a kérdésre, hogy miért alakult ez így, a válasz egyszerre kicsinyes, partikuláris és vészjósló. Tény, hogy a 2019-es őszi önkormányzati választás előtt – nem előzmény nélkül – nem alakult jól az ellenzéki együttműködés a békési fürdővárosban. Viták, harcok, kibeszélések, az együttműködés és összefogás, valamint a minimális kompromisszumkészség hiánya jellemezte a feleket. S ahogy ilyenkor lenni szokott, mindig más volt a hibás.
„Mi hajlottunk volna a megegyezésre, a közös jelöltekre, de a többi párttal vagy mozgalommal lehetetlen volt a közös cselekvés, mert csak a maguk pecsenyéjét akarták sütögetni” – mondták mindannyian a többiekre. Eltérő hangsúlyokkal és vérmérséklettel, de nagyjából egybehangzóan. Egyes pártok már megkötött megállapodásokat rúgtak fel néhány nappal később. Így borítékolható volt a lehangoló végeredmény, amely szerint a 14 fős testületbe csupán ketten jutottak be az ellenzékiek közül. Kilenc fideszes és három, a kormánypárttal kollaboráló „civil” jelölt mellett. Így volt ez 2010-ben és 2014-ben, de senki nem tanult semmiből. Mégis azt lehetett hinni, hogy a szép és fontos ellenzéki sikerekkel szemben a gyulai 2019-es újabb nagy pofon sokakat ráébreszt, mindez nem mehet így tovább.
*
A változtatásra remek alkalom lehetett volna, hogy a legsötétebb diktatúrákra jellemzően vittek el egy gyulai ellenzéki aktivistát 2020 májusában. A legnagyobb világlapok és hírtelevíziók számoltak be a gyulai fejleményről, ahol utóbb az is kiderült, hogy a feljelentő a túlbuzgó és túlteljesítő gyulai fideszes polgármester volt. Holott Görgényi Ernőnek éppen a helyi polgárok érdekeit kellene védenie. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha Görgényi 1944-ben ennek a városnak az első embere.
A gyulai ellenzéki erők azonban az egységet és az összefogást nem tudták felmutatni egy ilyen teljesen egyértelmű, felháborító és tiltakozásért kiáltó esetben. Bizonyára mindenkinek megvan a maga sérelme és a maga részigazsága. Ám ha a helyi – nem túl nagy létszámú és tisztelet a kivételnek, nem igazán akcióképes – ellenzéki pártok és csoportosulások egymás kizárásával, a másik ócsárlásával és partvonalon kívül helyezésével vannak elfoglalva, akkor igen kevés, sőt valóságosan talán semekkora az esély 2022-ben egy sikeres ellenzéki összefogásra.
Persze, mondhatnánk, hogy Gyula és a gyulai választókerület csak csepp a tengerben. Emellett ott van 105 másik, kiváló adottságú, az ellenzéki együttműködést remek módon megvalósítani képes körzet, ahol nyer az ellenzéki, megdöntve ezzel Orbán – illiberális, autokrata, maffia, tolvaj, fasisztoid mutációs, kinek hogy tetszik – rendszerét.
*
Ám attól félek, ha szétnézünk az országban, Battonyától Nemesmedvesig, akkor azt látjuk, hogy sokan és sok helyütt nem a valóságos ellenféllel, a Fidesszel, hanem egymással vannak elfoglalva. Lásd Békéscsabát, Orosházát, Gödöt, Szolnokot, fővárosi kerületek sorát, akkor sokkal szomorúbb és reménytelenebb az összkép. Lehet, hogy 2019-ben a helyhatósági választás Fidesszel szembeni sikereivel, a centrális erőtérrel szemben megszületett az ellenzéki szavazó. De ha nem adnak neki pontos iránytűt és érdemleges választási lehetőséget, akkor Orbán és basáskodó helyi kiskirályai nyugodtan hátradőlhetnek és pezsgőt bonthatnak.
Ezért sürgetően mondom: a valójában nem kormányzó, csak uralkodó, a hatalmat mindáron megtartani akaró és saját zsebét megtömő, de gyáva, sunyi és alattomos rendszerrel szemben ideje lenne egy sokkal igazságosabb és együttműködőbb Magyarország kontúrjait felrajzolni hiteles, de legalábbis autonómabb emberekkel a Fideszénél. Mondom annak ellenére, hogy ennek esélyei ma roppant szerénynek látszanak a Gyula központú választókerületben. És aggodalomra okot adóan még nagyon sok helyütt az országban.
A 2022-es választás a Fidesszel szemben nemhogy nincs megnyerve, ma sima vesztésre áll az ellenzék. A napokban bejelentett közös, ellenzéki együttműködés, a közös jelöltek, és közös lista vagy listák biztatóak. De ne feledjük, igaz, minimális összefogással, 2018-ban a 106 egyéni választókerületből csupán 18-ban született ellenzéki győzelem! A választópolgárok sokirányú demokráciadeficitje pedig lépten-nyomon visszaköszön. Ahogy azt is vegyük számításba, hogy az elképesztő fideszes politikai, hatalmi, média és anyagi túlsúly ellenére az ország többségét – az igazságtalan választási matematika ellenére – a sokszereplős és sokszólamú ellenzéki tudja maga mögött. A reménysugárt ez jelentheti.
