Vélemény

Kicsúszott, spontánul

Tündi és Bündi csevegnek a vállalati büfében egy dupla fölött - nehezen képzelhető el, hogy e tényállás szerkesztőségi állásfoglalásunkat igényelné. Néha azonban magunk is elcsodálkozunk. Tündi kisujját a csészétől eltartva elmeséli, vagy csak egy félmondatban elejti, hogy a múltkor náluk vacsoráztak Gromikóék a kőbányai igazgatóságról, pöri volt. Gromikóné meg ari, olyan közvetlen, nem is gondolnád. Tán kicsúszik, kisikkan egy "ne beszélj, tényleg?", aztán áttérnek a kombinéleárazási hullám váratlan fejleményeire.

Jó reggelt! Pálinkás!

Új elnöke lesz a Magyar Tudományos Akadémiának Pálinkás József fizikus személyében. A pályázat első kiírásában mintha még szerepelt volna, hogy politikus ne lehessen elnök, de aztán ez később eltűnt a megszorító intézkedések közül. Pálinkás mellett szól, hogy sokáig dolgozott akadémiai intézetben (most Debrecenben tanít), sőt igazgató is volt, tehát jól ismerheti az intézetek problémáit. És ugyan nem dicsekedhet szép állami kitüntetéssel, de a Fidesz-kormány alatt oktatási államtitkár, majd miniszter volt. Most is fideszes parlamenti képviselő (bár megígérte, lemond mandátumáról). Hát igen, mit szépítsük.

Szövegélet

Hogy mi a szöveg, mindig nehéz. A legkönnyebbnek látszó a legbb. Lásd Kosztolányi: mit a medvék lenéznek. Most hogy itt mennyire összekavarodnak a dolgok: lásd még jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Medvékben is (koalák stb.), verebekben is érintve volnék. Volnék. A szöveg(írás), a szöveg(élet) jellege: a "volnék". De vajon?
  • Tandori Dezsõ
  • 2008. május 8.

Nácik, hova?

Lajos barátomat egyszer az Örsön megszólította két bőrfejű: "Te román vagy?" Lajos el volt foglalva magával, nem nagyon figyelt oda, csak úgy odavetette: "Anyád román, bazmeg." A két bőrfejű egyértelművé tette, hogy ajánlatos megállnia. Lajos csak nézett rájuk, erre egyikük elővette a személyi igazolványát (ami akkoriban még egy ronda barna könyvecske volt), és megkérdezte: "Van ilyened, bazmeg?"
  • Mérő László
  • 2008. május 8.

"Olvasói levelek" - Szabadértelmezés

Kedves MaNcs! Félix Péter "újságíró és emberjogi aktivista" a Hollán Ernő utcában április 7-én tartott, be nem jelentett antináci tüntetés kapcsán a legmeglepőbbnek szerény személyemnek a demonstráción való megjelenését tartja. Az újságíró szerint az Országos Választási Bizottság elnökhelyetteseként és a gyülekezési törvény módosítására javaslatot tevő Gönczöl-bizottság tagjaként bizonyosan tudnom kellett, hogy jogellenes rendezvényen veszek részt.
  • .
  • 2008. május 1.

A gazdaság a lényeg, süsü! - Kapitalizmus és demokrácia

A mindennapi boldogulásunk szempontjából éppen a legsúlyosabb kérdések a legközömbösebbek. Praktikusan nézve nem sokat számít például, hogy a világ örökké áll-e, vagy majd eloszlik, mint a buborék. Mert függetlenül attól, hogy van-e értelme az ilyen kérdésnek vagy megtudható-e a helyes válasz, azt úgyis tudjuk, hogy amíg áll a világ, miként akarunk benne élni: békében és jólétben. Azt is tudjuk továbbá, hogy ezek nem túl eredeti célok, hiszen az ember nyilván így akart élni, amióta a világ áll. Mi, modernek azonban azzal hízelgünk magunknak, hogy a történelemben először sikerült megtalálnunk azt a két pillért, amelyen a békében élvezett jólét stabilan nyugodhat. Ez a két pillér pedig a demokrácia és a kapitalizmus.
  • Salamon János
  • 2008. május 1.

Ördöggel ördögöt űzni?

A Drogmentes Magyarországért Maraton nevű rendezvény honlapján a következő olvasható: "Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye, egy 42 napos ország körüli futás, iskolai drogfelvilágosító előadásokkal, drogfelvilágosító füzetek osztásával, drogellenes aláírásgyűjtéssel és találkozókkal a települések, a rendőrség és az iskolák vezetőivel, valamint VIP-k bevonásával szervezett nyilvános rendezvényekkel és médiamegjelenésekkel."
  • Sárosi Péter
  • 2008. május 1.

A rajongók érdekében

Magyar Narancs, 2008. április 17. Tisztelt MaNcs! Bogár Zsolt nagyon érdekes témát választott a filmek "nem hivatalos" feliratozásáról szóló cikkével, a jelenséget körbejárta és korrekt módon tálalta.
  • .
  • 2008. május 1.

A jövőt nem sejtheted

A kisebbik koalíciós partner vasárnap véglegesen pát intett a kormánynak, és most kint gondolkodhat arról, hogy milyen volt bent, és mit csináljon kint. Hát, sok sikert a fejtöréshez! Néhány hónap múlva vagy megértjük, mi volt ennek az értelme, vagy akkor sem. Esetleg akkor még kevésbé, mint most, mert addigra végképp elhalványul a március 29-i szocialista "pártértekezlet" és a kormányfő sértő fellépésének emléke (az a szó, hogy "pártértekezlet", már most ostobának hangzik), és akkor még kevésbé fog bárkit meghatni a liberálisok áprilisi durcássága, és csak felerősödik a választóikban az érzés, hogy a semmiért, vagy a majdnem semmiért focizták magukat hülye helyzetekbe.

Vejétől bűzlik

Közeledik a "megfigyelési ügy" tízedik évfordulója, amit a Fidesz újabb hasonló történettel köszöntött a múlt héten. Becsületükre szóljon, e mostani sztori - ellentétben a mára méltatlanul feledett, 1998. augusztusi Orbán-bejelentéssel - nem kamu. De fogalmazzunk óvatosan: nem teljesen kamu.

Szó szerint

A Boldogkert-Árpádföld mérkőzésen történt, egy szép tavaszi napon. A boldogkerti védők földbe gyökerezett lábbal álltak, törzsükön ágak nőttek, jó vastagok, különösen a balbunkó, aki negyvenévesen harmadvirágzását élte. Az árpádföldi középcsatár szinte a semmiből ott termett, az öt és felesen, bőséges termést hozott, a sokévi munka végre meghozta gyümölcsét, a kóser szilvát. A nézők betódultak a pályára és valóságos gólszüretet rendeztek. Csak megrázták az árpádföldi centert és potyogtak a gólok.

Ki fújja a passzátszelet?

Furcsa jelenségre lehettünk figyelmesek az elmúlt hetekben, hónapokban. Miközben egy sor kedvezőtlen fejleménynek a papírforma szerint a forint gyengülését kellett volna előidéznie, nemzeti valutánk meglepő módon még erősödött is. A forint árfolyama fittyet hányt például arra, hogy a nemzetközi összehasonlító elemzésekben, versenyképességi és sérülékenységi rangsorokban a magyar gazdaság mostanában hátrafelé araszolgat. Arra sem gyengült a forint, hogy a költségvetési politika fellazítására buzdító népszavazási eredmény nyomán hitelminősítők és elemzők a kockázat növekedésére figyelmeztették a pénzügyi befektetőket. Mondhatjuk persze erre azt, hogy az MNB gyors kamatemeléssel vette elejét a forint megroggyanásának, de azért sejthető, hogy a félszázaléknyi többlet önmagában kevéssé lett volna hatásos, ha más tényezők nem segítenek be.

Tizenhat éven felülieknek - A 2009-es költségvetés és az ellenzéki kormányzás

Egy ország figyeli izgatottan, hogy vajon működőképes kisebbségi kormányzás, előre hozott választások, netán ellenzéki kormányzás tanúi leszünk-e a következő pár hónapban. Annyi bizonyos, hogy a költségvetés benyújtása, elfogadása és végrehajtása bizonyosan a kisebbségi kormányzás nagy erőpróbája lenne (hogy az első erőpróbája vagy sem, vagy hogy egyáltalán eljutunk-e odáig, meglátjuk). Érdemes áttekinteni, hogy e tekintetben milyen játékteret nyit a költségvetési folyamat törvényi szabályozása a maradék egy szem kormánypártnak, a volt kormánypártnak és a három ellenzéki pártnak - hisz e lehetőségek szabhatják meg, hogy mi történik a következő pár hónapban Magyarországgal.

Internetadó (Ingyenebéd)

Kedves Narancs, (Mit követel a szerző? Szüntessék meg a kulturális járulékot.) Adva van a kulturális járulék, amit 1993-ban vezettek be Magyarországon, az abból befolyt összeg az NKA kasszájába kerül. Ez jelenleg kb.
  • .
  • 2008. április 24.