Vélemény
Hogyan kapott állami kitüntetést a Kitörés túra szervezője?
Moys Zoltán a „Hazajáró című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó” munkájának, illetve a „természetjárást népszerűsítő” tevékenységének köszönheti a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
Mínusz 2,3 százalék a GDP: még mindig nincs meg a gödör alja
Besült a gazdaság, negyedik negyév óta csökken a magyar GDP. A kormány szerint minden tuti és jók vagyunk, valójában azonban egy törött lapáttal kellene elnavigálni a partig egy deszkákból összetákolt ladikot.
Tanul a fasiszta sajtó
Lassan két éve, hogy a Metropol című, egykor szebb napokat látott, s 2010 után Simicska vonzáskörzetébe került.
Az se baj, ha bűnöző lenne
Szlovákiában előrehozott választásokat tartanak a jövő hónap végén.
A kormányszóvivő halandzsája az inflációról
Baj-e, hogy alacsonyak lettek az egyetemi ponthatárok, és hogyan lehet orvosolni?
Szécsi Noémi: Nem és nem
– Olvastam Simone de Beauvoir-t – nézett a szemembe a fiú. – A második nemet – tette hozzá jelentőségteljesen, de nekem jó darabig még nem esett le a tantusz.
Borkai Zsolt, a NER rémálma
Amikor a rendszert már nem kell belülről bomlasztani - bomlik az magától is. Egyelőre csak helyben.
Flexszel vágnak utat maguknak a Balatonnál
Ha a gazdagok luxushotelekkel lakják be a partot, a szegényebbek stégekkel, a többieknek mi marad?
Sziget 2023: jobb ott lenni, mint máshol (FOTÓK)
Van miért fanyalogni a Szigetre 2023-ban, de a fesztivál az egyik olyan hely Magyarországon, ahol még jól mennek a dolgok.
Temetni jöttek
Augusztus 8-ig lehetett véleményezni a státusztörvény (ahogy a pedagógusok jó része emlegeti: a bosszútörvény) végrehajtásirendelet-tervezetét.
Közönséges kabala
Ahogy a South Park alkotói létrehozták a kiégett kabalaállatok szigetét, úgy Magyarországon megnyithatnák a leégett kabalaállatok otthonát.