Szólás a szabadban

Kiállításmegnyitó beszédem cenzúrázásáról

Művészettörténész vagyok, többek közt a Trash of Köztér című kritikai mikroblog szerkesztője. A kultúra, köztér, politika, közpénz összefüggéseiben értelmezek köztéri alkotásokat, nagy hangsúlyt fektetve a politikai profitszerzés köztéri és kulturális visszaéléseire. ­Általában a blogon, időnként nemzetközi konferenciákon, máskor hosszabb cikkekben. Most majdnem egy megnyitón is.

A fővárosi fenntartású Budapest Galéria által szervezett, fővárosi finanszírozású 1. Flaszter Köztéri Művészeti Biennálé nyílt pályázaton kiválasztott tíz művész munkáját mutatta be a város közterein szeptember 22. és október 23-a között. A művek – mint például Kelemen Kristóf és Török Tímea Életvitel című munkája, az 1989-es hajléktalansztrájk művészeti parafrázisa a Blaha Lujza téri aluljáróban, vagy Bogyó Virág és Madácsi Flóra performatív városi térvisszafoglalása a gyerekeknek, a Játszóutca?! – az emberek, a kultúra és a köztér kapcsolatán gondolkodtak el, s különböző társadalmilag ­kiemelkedően fontos ügyekre is reflektáltak. A demokratikus, szuverén művészeti reflexiókat bemutató eseménysorozatot az ugyancsak fővárosi fenntartású Deák17 Galériában a TérKözÉrt című kiállítás kísérte, amelyen a biennálé résztvevőinek további munkáiból válogatott Ménesi Luca független kurátor.

Ennek a tárlatnak a szeptember 14-i megnyitására kért meg a Budapest Galéria képviseletében Ménesi Luca, s én örömmel vállaltam el a feladatot. Mivel nem tudtam az eseményen részt venni, a szöveg felolvasására Boronkay Soma dramaturgot kértem fel. Rendhagyóan rövid, lelkesítő beszédet írtam, melyben a képzőművészeti közeg tagjait igyekeztem megszólítani: fittyet hányva a politikai szereplők köztéri és kulturális nyerészkedésére, tuda­tosan közönségorientált kommunikációval építsük a demokratikus kultúrát ott, ahol lehet. A vernisszázson a felkérés és az előzetes program szerint Bősz Anett-tel, Budapest kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettesével osztoztam volna a színpadon.

Az idővonal

Szeptember 7-én a galéria – szokatlan módon – arra kért, hogy küldjem el a megnyitó szövegét. Szeptember 10-én, vasárnap késő délután Garami Gréta, a Deák17 Galéria igazgatóhelyettese először e-mailben figyelmez­tetett, hogy az intézmény, mivel gyermek- és ­ifjúsági galéria, az „alapító okiratában és szabályzata szerint nem folytathat politikai tevékenységet”. Az e-mailt követően telefonon ­Garami Horváth Gideon szintén ön/cenzorált LMBT-témájú művét állította párhuzamba a szövegemmel, és a NER várható politikai retorziójától tartva változtatásokra kért. Horváth munkájához írt falszövegéből feketével kiblokkolta a homoszexualitásra utaló szavakat. A művésztől megtudtam, hogy a performatív öncenzúra hosszas érvelés eredménye volt. A galéria vezetése ugyanis a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva egyáltalán nem akarta kirakni a szöveget, csak egy a szövegre mutató QR-kódot. (Horváthnak nem ez az első esete a cenzúrával. Tavaly nyáron a Veszprém–Balaton 2023: Európa Kulturális Fővárosa egyik eseményén próbálták ellehetetleníteni egyik munkájának kiállítását.) Garami érveit ekkor elfogadtam és felhatalmaztam, hogy jelölje ki az általa nyilván jól ismert szabályzat alapján azokat a szöveghelyeket, amelyeket finomítanom kell. Garami 12-én éjjel küldte el válaszát: a szövegem felét kihúzta, és terjedelmes listát csatolt arról, hogy szerinte miről kellene írnom. Például, hogy magyarázzam el, mire jó a köztéri művészet vagy hogyan válhatnak a nézők alkotóvá.