Benedek Kata

Szólás a szabadban

Kiállításmegnyitó beszédem cenzúrázásáról

  • Benedek Kata
  • 2023. október 25.

Publicisztika

Művészettörténész vagyok, többek közt a Trash of Köztér című kritikai mikroblog szerkesztője. A kultúra, köztér, politika, közpénz összefüggéseiben értelmezek köztéri alkotásokat, nagy hangsúlyt fektetve a politikai profitszerzés köztéri és kulturális visszaéléseire. ­Általában a blogon, időnként nemzetközi konferenciákon, máskor hosszabb cikkekben. Most majdnem egy megnyitón is.

A fővárosi fenntartású Budapest Galéria által szervezett, fővárosi finanszírozású 1. Flaszter Köztéri Művészeti Biennálé nyílt pályázaton kiválasztott tíz művész munkáját mutatta be a város közterein szeptember 22. és október 23-a között. A művek – mint például Kelemen Kristóf és Török Tímea Életvitel című munkája, az 1989-es hajléktalansztrájk művészeti parafrázisa a Blaha Lujza téri aluljáróban, vagy Bogyó Virág és Madácsi Flóra performatív városi térvisszafoglalása a gyerekeknek, a Játszóutca?! – az emberek, a kultúra és a köztér kapcsolatán gondolkodtak el, s különböző társadalmilag ­kiemelkedően fontos ügyekre is reflektáltak. A demokratikus, szuverén művészeti reflexiókat bemutató eseménysorozatot az ugyancsak fővárosi fenntartású Deák17 Galériában a TérKözÉrt című kiállítás kísérte, amelyen a biennálé résztvevőinek további munkáiból válogatott Ménesi Luca független kurátor.

Ennek a tárlatnak a szeptember 14-i megnyitására kért meg a Budapest Galéria képviseletében Ménesi Luca, s én örömmel vállaltam el a feladatot. Mivel nem tudtam az eseményen részt venni, a szöveg felolvasására Boronkay Soma dramaturgot kértem fel. Rendhagyóan rövid, lelkesítő beszédet írtam, melyben a képzőművészeti közeg tagjait igyekeztem megszólítani: fittyet hányva a politikai szereplők köztéri és kulturális nyerészkedésére, tuda­tosan közönségorientált kommunikációval építsük a demokratikus kultúrát ott, ahol lehet. A vernisszázson a felkérés és az előzetes program szerint Bősz Anett-tel, Budapest kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettesével osztoztam volna a színpadon.

Az idővonal

Szeptember 7-én a galéria – szokatlan módon – arra kért, hogy küldjem el a megnyitó szövegét. Szeptember 10-én, vasárnap késő délután Garami Gréta, a Deák17 Galéria igazgatóhelyettese először e-mailben figyelmez­tetett, hogy az intézmény, mivel gyermek- és ­ifjúsági galéria, az „alapító okiratában és szabályzata szerint nem folytathat politikai tevékenységet”. Az e-mailt követően telefonon ­Garami Horváth Gideon szintén ön/cenzorált LMBT-témájú művét állította párhuzamba a szövegemmel, és a NER várható politikai retorziójától tartva változtatásokra kért. Horváth munkájához írt falszövegéből feketével kiblokkolta a homoszexualitásra utaló szavakat. A művésztől megtudtam, hogy a performatív öncenzúra hosszas érvelés eredménye volt. A galéria vezetése ugyanis a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva egyáltalán nem akarta kirakni a szöveget, csak egy a szövegre mutató QR-kódot. (Horváthnak nem ez az első esete a cenzúrával. Tavaly nyáron a Veszprém–Balaton 2023: Európa Kulturális Fővárosa egyik eseményén próbálták ellehetetleníteni egyik munkájának kiállítását.) Garami érveit ekkor elfogadtam és felhatalmaztam, hogy jelölje ki az általa nyilván jól ismert szabályzat alapján azokat a szöveghelyeket, amelyeket finomítanom kell. Garami 12-én éjjel küldte el válaszát: a szövegem felét kihúzta, és terjedelmes listát csatolt arról, hogy szerinte miről kellene írnom. Például, hogy magyarázzam el, mire jó a köztéri művészet vagy hogyan válhatnak a nézők alkotóvá.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.