Vélemény
A kormány gazdaságpolitikája elhúzódó inflációt ígér
A Völner-ügy legnagyobb kérdése: elkenik-e a hatóságok a korrupciós botrányt?
„Annak tudatában ámuldozzunk Pál, György, Tóni és a többiek romlottságán, hogy a végén azzal szembesülünk: erkölcsi felháborodásunk merőben anakronisztikus reakció a súlyosan, perverzül korruptnak látszó ügymenetre.”
A Horizont Európával kieső kutatási pénzek miatt sötét a magyar tudomány látóhatára
Erasmus-ügy: nem tűnik mély vágásnak, de lényegében csonkítás
Annak örülni, hogy a diákjainkat és a kutatóinkat ellehetetlenítik ez európai közösségben, olyan, mintha körfűrésszel műtenénk saját magunkat szike helyett. Mit veszítünk ezekkel a programokkal?
Hárítunk
„Természetesen minden rendőr megkapja a megfelelő kiképzést, de az ilyen helyzetekre nem lehet felkészülni” – nyilatkozta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a múlt csütörtöki rendőrgyilkosság után. „Az intézkedő kollégák nem feltétlenül számíthattak arra, hogy egy ilyen agresszív valakivel lesz dolguk” – tette hozzá.
Helyben hagyták
Nagyon megverték a Fideszt a január 15-i jászberényi időközi önkormányzati választáson, a Közösen Jászberényért Egyesület ellenzéki összefogása (mínusz DK, de erről később) a polgármesteri helyet több mint kétharmaddal, mind a tíz egyéni körzetet pedig 60 százalék körüli eredményekkel nyerte meg. (A „leggyengébben” szereplő ellenzéki egyéni jelölt is majd’ 57 százalékot szerezve lett első.) A 15 tagú új képviselő-testületben a Fidesznek csak négy embere lesz, valamennyien a kompenzációs listáról kerültek be.
A kairói kapcsolat
Magyarországon a sajtóban, baráti társaságokban, üzleti körökben is sokat beszélünk a korrupcióról, de a vita meglehetősen parttalan. A rendszer kritikusai a naponta napvilágra kerülő eseteket, a közpénzek szétszórásának egyre hajmeresztőbb fejleményeit sorolják, vagy éppen az olyan jó példákra hivatkoznak, mint Észtországé.
Olvasói levelek 2023/3.
Reakció Martos Levente Balázs teológussal készült interjúnkra.
Azt kapta vissza Orbán Brüsszeltől, amit ő csinál idehaza
A kormány azt hitte, falábúak ellen kell focizni az uniós pénzekért, aztán elkezdett játszani a brüsszeli tizenegy.