egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Jakuzák és szamurájok – mindhalálig

Oscar Wilde írta egy dialógusában: olyan, hogy „Japán”, talán nem is létezik, mert mindenkinek megvan a maga Japánja. Igen, de zen, gésák, jakuzák és szamurájok nélkül nem lehet Japánról írni. A szamurájok és jakuzák, mint tudjuk, a japán lélek megtestesítői, őket senki nem hagyhatja ki. Miért is alakult ez így?

A dolog megértéséhez fontos, hogy a császárság restaurációja, a katonai vezetés eltörlése után, az 1870-es években formálisan megszüntették a szamurájok osztályát, majd az általános hadkötelezettség bevezetésével és azzal, hogy a császárkultuszt az oktatás alapelvévé tették, sajátos mentalitást hoztak létre. Közhírré tétetett, hogy onnantól kezdve lényegében mindenki szamuráj, fő feladata pedig a császár szolgálata – mindhalálig. A császári rendelet szövegében benne is volt: „Jegyezzétek meg: a kötelesség nehezebb, mint a hegy, de a halál könnyebb, mint a libatoll.”

Egyre bővült az olvasóközönsége a szamuráj harcosok életvitelét kodifikáló, a halálmegvető bátorságról, önfeláldozásról és hűségről szóló irományoknak. Persze az ilyesféle könyvecskék mind 1603 után keletkeztek, amikor Japánban már nem voltak belháborúk, és a környező országokkal való fegyveres konfliktusok sem igen léteztek. Így a lakosság 5–7 százalékát kitevő szamurájok feladata lényegében az volt, hogy állandó rettegésben tartsák a társadalom fennmaradó részét. Ezt a feladatot azért tudták olyan kiválóan ellátni, mert például létezett a kirisute-gomen néven ismert előjoguk: majdnem bárkit azonnal és helyben lemészárolhattak, aki úgymond tiszteletlenül viselkedett velük szemben. A szamuráj ideológia megformálódása tehát a régi szép, vérzivataros idők iránti nosztalgia korában történt. Nitobe Inazō könyve, a Bushido. The Soul of Japan angolul jelent meg 1899-ben, Yamamoto Tsunetomo Hagakure című munkája pedig, mintegy két évszázadnyi ismeretlenség után, 1900-ban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.