egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Jakuzák és szamurájok – mindhalálig

Oscar Wilde írta egy dialógusában: olyan, hogy „Japán”, talán nem is létezik, mert mindenkinek megvan a maga Japánja. Igen, de zen, gésák, jakuzák és szamurájok nélkül nem lehet Japánról írni. A szamurájok és jakuzák, mint tudjuk, a japán lélek megtestesítői, őket senki nem hagyhatja ki. Miért is alakult ez így?

A dolog megértéséhez fontos, hogy a császárság restaurációja, a katonai vezetés eltörlése után, az 1870-es években formálisan megszüntették a szamurájok osztályát, majd az általános hadkötelezettség bevezetésével és azzal, hogy a császárkultuszt az oktatás alapelvévé tették, sajátos mentalitást hoztak létre. Közhírré tétetett, hogy onnantól kezdve lényegében mindenki szamuráj, fő feladata pedig a császár szolgálata – mindhalálig. A császári rendelet szövegében benne is volt: „Jegyezzétek meg: a kötelesség nehezebb, mint a hegy, de a halál könnyebb, mint a libatoll.”

Egyre bővült az olvasóközönsége a szamuráj harcosok életvitelét kodifikáló, a halálmegvető bátorságról, önfeláldozásról és hűségről szóló irományoknak. Persze az ilyesféle könyvecskék mind 1603 után keletkeztek, amikor Japánban már nem voltak belháborúk, és a környező országokkal való fegyveres konfliktusok sem igen léteztek. Így a lakosság 5–7 százalékát kitevő szamurájok feladata lényegében az volt, hogy állandó rettegésben tartsák a társadalom fennmaradó részét. Ezt a feladatot azért tudták olyan kiválóan ellátni, mert például létezett a kirisute-gomen néven ismert előjoguk: majdnem bárkit azonnal és helyben lemészárolhattak, aki úgymond tiszteletlenül viselkedett velük szemben. A szamuráj ideológia megformálódása tehát a régi szép, vérzivataros idők iránti nosztalgia korában történt. Nitobe Inazō könyve, a Bushido. The Soul of Japan angolul jelent meg 1899-ben, Yamamoto Tsunetomo Hagakure című munkája pedig, mintegy két évszázadnyi ismeretlenség után, 1900-ban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”