Vélemény

Stratégiai koncepcióra a NATO-nak mindig olyankor volt szüksége, amikor a világ - de legalábbis az a része, amelyhez a szervezetnek vitális érdekei fűződtek - válaszúthoz érkezett. Az első 1949-ben készült; ez összegezte azokat a felismeréseket, amelyek elől a nyugati világ már végképp nem térhetett ki: ekkorra már 50 szovjet, illetve kelet-európai páncélos hadosztály, továbbá kétmilliós hadsereg állt készenlétben az Uráltól nyugatra, hogy rákényszerítse Európára és az Egyesült Államokra a Kreml akaratát. Az 1952-es, második koncepció az amerikai "feltartóztatási politika" elvárásaihoz igazította a NATO-t; az 1957-es pedig a keletnémet munkáslázadás, valamint a magyar forradalom által megrendített keleti blokk új tényei alapján írta át az aktuális teendőket. A NATO-nak újabb stratégiával kellett válaszolnia arra a válságra, ami a 60-as évek közepén ismét a szovjet térségben bontakozott ki - és valóban, az iratot 1968-ban már el is fogadták a tagországok.

A felsőoktatás Magyarországon sikerágazat. Bizonyíték erre a magas részvételi arány, a diplomások nemzetközi viszonylatban magas relatív jövedelme és alacsony mértékű munkanélkülisége. Persze naphosszat lehet sorolni a problémákat (sokan meg is teszik), világosan kell látni azonban, hogy kevés olyan területe van a magyar gazdaságnak, ami ennyire jól működik - nem kis mértékben az eddigi reformpolitikáknak köszönhetően. Másfelől számos kutatás egyértelműen kimutatta, hogy óriási gondok vannak a közoktatással. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre a közel 25 százalékos funkcionális analfabetizmus és az ennek köszönhető végleges társadalmi leszakadás az általános iskola alsó tagozataiban, ami aláássa a foglalkoztatást, és nem mellékesen az adó-, a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát. Időszerű lenne nemzeti konzultációt tartani erről a kérdésről, komplex kormányzati akcióprogramot indítani, sőt akár új közoktatási törvényt alkotni.

Budai Gyula a múlt héten sem pihent, pedig Papcsák kiválásával nyakába szakadt az egész hóbelevanc, akarjuk mondani csontvázkollekció, de nem ismer pardont, még vasárnap sem teszi le a lantot. Szerdán még csak a legfőbb ügyész helyettesének, Belovics Ervinnek a frakkját sikerült elkapnia, hogy mondaná meg, mikor kérik már ki a Háztól Gyurcsány Ferencet, a sukorói telekcsereügy fő éceszgéberét. Vasárnapra a legfőbb ügyész, Kovács Tamás is meglett neki a tárgyban - mindketten hárítottak.

Múlt heti, a Magyar Állandó Értekezleten elővezetett eszmefutama nemcsak a kormányfő már ismert Nyugat-szkepsziséről tanúskodik, és nemcsak a Nyugat közeles hanyatlása iránti általános, népi, kétharmados optimizmust erősítette, de vonzó perspektívát is kínált hallgatóságának. A nemzet első történetfilozófusa szerint a jövő Keleten, főként Kínában és Indiában van. Ex oriente lux! Fel, Kínára!

Az Alkotmánybíróság (AB) lapzártánk után esedékes móresre tanítása, jogköreinek megnyirbálása - amit az után helyezett kilátásba a kormánytöbbség, hogy az AB megsemmisítette a kétmillió forint feletti végkielégítések 98 százalékos megadóztatásáról szóló törvényt: erről beljebb még értekezünk - egyfelől értelmezhető úgy, mint a Kósa-féle gazdasági szükségállapot beharangozása. Eltakarítani minden akadályt a nemzetgazdasági hatékonyság útjából!

A Fidesz-kormány olyan radikális változtatásokat hajt végre az adórendszerünkben, amilyeneket a rendszerváltás óta nem láttunk. A főbb elemeket már ismeri az olvasó. A nyáron bejelentett, már az idei évvel kezdődő bank- és biztosítóadó (kb. 140 milliárd bevétel 2010-re) után a kormány hasonló struktúrában, idéntől kezdődően három évig a bolti kiskereskedelemmel foglalkozó, elsősorban a nagy és külföldi tulajdonban levő vállalatokra évi 40 milliárd, a távközléssel foglalkozókra 70 milliárd, az energetikával foglalkozókra 60 milliárd, kérdéses alkotmányosságú ágazati sarcot vet ki.

A helyszínen kiszabható szabálysértési bírság felső határát a jelenlegi 20 ezer forintról 100 ezer forintra emelné három fideszes politikus - Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán - múlt pénteken az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslata. A törvény 2011. január 1-jén lépne hatályba - jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs. No részletfizetés, nuku méltányosság. A hajtóvadászat hamarosan kezdődik, pontosabban újult erőkkel folyik tovább.

"Az emberek kétféle módon tehetik hivatásukká a politikát. Vagy úgy, hogy 'érte' élnek, vagy úgy, hogy 'belőle'." (Max Weber)

Kevés igazán spontán dolog van az emberi együttélésben. Még a legspontánabb reflexeinket, mint a nevetést is imitáljuk, mint a tévéstúdiókban, a végeláthatatlan sitcomokban; így a képernyő előtt is gyakran van az embernek olyan érzése, hogy a spontán viselkedés végső soron illúzió. Legintimebb pillanataink és érzéseink is kondicionáltak, legföljebb nem olyan nyilvánvalóan, mint a színpadon. Az élet színház - vonhatná le a következtetést a lépcsőházi bölcs, okosan bólogató szociológussal a háttérben, akinek forradalmi meggyőződései a spontaneitás szükséges voltáról és tudományos nézetei a spontaneitás lehetetlenségéről rendszerint kiábrándítóan megjósolható anarchiában egyesülnek.

Magyar Narancs, 2010. október 14. Az LMP félreértett szava Ádám Zoltán cikkében azt állítja, hogy míg Nyugat-Európában a zöldpártok "tipikusan a baloldalhoz tartoznak", addig Kelet-Európában inkább a mérsékelt jobboldalt erősítik, és ez lenne az oka annak, hogy az LMP szerinte csak "szelíden ellenkezett", sőt "megértő attitűddel" fogadta a Fidesz-kormány antiliberális fordulatát és demokráciacsorbító lépéseit.

Legutóbb arról értekeztem e lap hasábjain (lásd: Fejben nyerni, nem fülkében, Magyar Narancs, 2010. május 20.), hogy a politikai pártokra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint minden más márkára: csak azok a szervezetek lehetnek sikeresek a választáson, amelyeknek sikerül világos, egyszerű és releváns pozíciót szerezniük és birtokolniuk az emberek fejében.

Az alkotmányosság nagy próbatételei a rendkívüli állapotok, így a háború, a belső zavargások vagy az ipari katasztrófák kezelése. A joguralom legvirtuózabb bírálója, Carl Schmitt szerint a liberális demokrácia képtelen ezeket a helyzeteket kezelni, mivel csak elvont jogi kategóriákban, nem pedig azonnali döntésekkel megoldható problémákban gondolkodik. Nyilvánvaló, hogy árvíz vagy nagy gátszakadás idején nem működhet a megszokott keretek között az állam. Ahhoz, hogy menteni lehessen a hömpölygő víztől az embereket és a tárgyi javakat, gyors és határozott cselekvésre van szükség. Ilyenkor nem lehet helye előzetes jogorvoslatnak, a hatóságoknak való ellentmondásnak vagy az államon belüli hatásköri vitáknak, hiszen ha a közhatalom nem képes megfelelően kezelni a rendkívüli helyzetet, akkor a polgárok tehetetlennek fogják találni, és a joguralom ellen fordulva erős, akár diktatórikus vezető után fognak kiáltani. Éppen ezért a modern alkotmányosság - részben Schmitt kritikájára is válaszul - arra tesz kísérletet, hogy elismerve e helyzetek különlegességét, kellő cselekvési lehetőséget adjon a kormányzat számára, ugyanakkor ezt nem veszélyeztetve megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a rendkívüli állapot egyrészt nem fordul a jogállam felszámolásába, másrészt nem okoz nagyobb jogsérelmet, mint ami feltétlenül szükséges.

Az Országgyűlés kétharmados kormánypárti többsége hétfőn elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapján az adóhivatal 14 hónapig nem utalja tovább a címzetteknek az egyéni magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, illetve amelyek (újra) lehetővé teszik a pénztártagoknak, hogy visszatérhessenek az állami nyugdíjrendszerbe. Ismét úgy született egy nagy horderejű döntés, hogy a részletekről - a kompenzálás, az értékállóság, a kötvénypiaci hatások kezelésének mikéntjéről - semmit nem tudni.