Vélemény

A török elnökválasztás tétje

Erdoğan egyfajta putyini megoldással szeretné végképp eltörölni a kemali rendszert, azaz kiiktatni a demokratikus működési technikát, a többpárti struktúra látszatát fenntartva egypártivá alakítani a rendszert, a gazdasági erőforrásokat egyetlen érdekcsoport kezére játszani, és végképp feladva a korábbi európai célokat, Ázsia felé fordítani a török államstratégiát.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. augusztus 7.

Holtomiglan-holtodiglan

Az állam egyre kétségbeesettebb próbálkozásokat tesz a házasság intézményének fenntartására, megtépázott nimbuszának visszaállítására. Ám ha e témakörben a közelmúlt emberi jogi vonatkozású eseteit nézzük, mégsem a politika fősodrába tartozó, a heteronormativitást képviselő, konzervatív csoportok képe bontakozik ki.
  • Sándor Judit
  • 2014. augusztus 4.

Az ő coming outja

A Heti Válasz szerint rettenetesen elpimaszodtak a buzik: "Alföldi Róbert homoszexuális darabot rendez, Lakner Zoltán coming outol, és nyakunkon a szivárványmenet."

Közgép és Anti-Közgép

Szerkesztőségi cikkünkben vázoltuk fel az Orbán-Simicska háború hadállásait. A háború azóta is folyik, a Magyar Nemzet újságírói harcban állnak.

Kedves civil barátaim!

Sajnos nem értitek a lényeget! A baloldali pártoknak – egyáltalán a politikai pártoknak – nem tetszenek a civil mozgalmak. Miért?
  • Janisch Attila
  • 2014. július 30.

Orbán: A bármi én vagyok!

A magyar politikában mára teljesen nyilvánvalóan folyik eddig mértéknek tekintett értékrendek, nézetrendszerek átmaszatolása. Orbán erről beszélt Tusnádfürdőn.
  • Janisch Attila
  • 2014. július 27.

A föderalista

Egyre valószínűbb, hogy június 27-én Jean-Claude Junckert jelöli bizottsági elnöknek az európai miniszterelnököket és államfőket tömörítő Európai Tanács.
  • Báder Tivadar
  • 2014. július 26.

Visszajátszás

Morogoro nem egy Lázár Ervin-mesehős, hanem kisváros Tanzániában. Amilyen kicsi, olyan nagy tanulságokkal szolgál cipőgyárának története.

Noé vendéglője

- Tisztelt Fizetőpincér uram - kiáltom oda az árnyas lombok alatt megterített asztalom és a Mámor Kiskönyvtárának helyt adó kispolcom tőszomszédságából.
  • Bán Zoltán András
  • 2014. július 26.

Lépéshiba

Szombati küldöttgyűlésén az Együtt - Korszakváltók Pártja három társelnököt választott és létrehozta a szervezet belső parlamentjét, az Országos Politikai Tanácsot (OPT).

Több tiszteletet az orális szexnek!

A lengyelországi lehallgatási botrányról lapzártánkkor csak erősödik a benyomás, hogy egyfajta magánérdekből elkövetett puccskísérlet volt, mely során konkrét bűnözők szövetkeztek a kormány megbuktatására egy olyan "újságíróval", akinek eddigi szakmai pályafutása nagyobbrészt titkosszolgálati anyagok kiszivárogtatásából és egyéb provokációk kiterveléséből és végrehajtásából állt össze. A kormányzó Polgári Platform ellenzéke, a Kaczynski-párt a lehallgatásban történetesen ártatlan (vagy legalábbis kedd este annak tűnik) - de most már kormányt akarnak buktatni; politikusai kéjjel hasonlítják a görbén szerzett felvételeket az őszödi beszédhez.

Diplomáciai vadászszezonok – A külügy keletiesítése

A 2014-es parlamenti választások után jó okkal lehetett azzal számolni, hogy a diplomáciai struktúrában nem lesznek komolyabb változások: ugyanaz a párt maradt hatalmon, amely az előző négy esztendőben vezette az országot, ezért ésszerűnek tűnt, hogy nincs értelme megbolygatni azt a külügyi gárdát, amely számtalanszor bizonyította lojalitását. Ehhez képest tömeges leépítés történt, elbocsátások és áthelyezések - hogy miért, arra egyelőre nincsenek válaszaink. Ami tény: Martonyi embereivel legalább oly kurtán-furcsán bántak el, mint azokkal a külügyesekkel, akiket még 2010-ben az előző kormányok hagytak örökül Orbán Viktornak.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 22.