Vélemény

A 2014-es parlamenti választások után jó okkal lehetett azzal számolni, hogy a diplomáciai struktúrában nem lesznek komolyabb változások: ugyanaz a párt maradt hatalmon, amely az előző négy esztendőben vezette az országot, ezért ésszerűnek tűnt, hogy nincs értelme megbolygatni azt a külügyi gárdát, amely számtalanszor bizonyította lojalitását. Ehhez képest tömeges leépítés történt, elbocsátások és áthelyezések - hogy miért, arra egyelőre nincsenek válaszaink. Ami tény: Martonyi embereivel legalább oly kurtán-furcsán bántak el, mint azokkal a külügyesekkel, akiket még 2010-ben az előző kormányok hagytak örökül Orbán Viktornak.

Budapesten tarolhatna ősszel az ellenzék az önkormányzati választáson. Kizárólag rajtuk múlik.

(avagy A futball ábécéje - V mint vébé)

Sűrű munkanapja volt kedden Áder János államfőnek, amikor azon melegében aláfirkantotta a két nap alatt törvénybe írt reklámadót és az ugyancsak fénysebességgel átírt önkormányzati választási törvényt.

Ha miniszterelnökünk véletlenül megint pofára esik, itthon ezt is nagy győzelemnek fogja eladni, például azt mondja majd, hogy csak taktikai okokból ellenezte Jean-Claude Juncker, a luxemburgi szeszkazán megválasztását az Európai Bizottság élére, valójában direkt őt szerette volna, és csak azért tett úgy, mintha ellenezné, hogy a hazának jobb pozíciókat harcoljon ki más, fontos, nemzetbiztonsági okokból közelebbről nem definiálható ügyekben.

Méltányos büntetés-e húszezret fizetni egy utcán eldobott csikkért, vagy két napot ülni kilencszáz forint értékű korhadt gally guberálásáért? Szerintünk nem. Az RSK munkatársának írása.

Az 1970-es, 80-as években a matematikustársadalomban ugyanolyan szörnyű állapotok uralkodtak, mint mostanában az egész országban. Két egymással engesztelhetetlenül szemben álló tábor ölte egymást, ahol csak tudta.

Cs mint csel

Janisch Attila a rasszizmusról, az előítéletességről és az általánosító véleményekről.

Bizonyára a kedves olvasót is az foglalkoztatja e forró kora nyári napokban, hogy mire kavar ilyen nagy elánnal Lázár János. Mire föl ez a nagy aktivizmusa neki? A dolgot a következőképpen tudjuk elképzelni. Avval együtt, hogy pár hete a Népszabadságnak valaki név nélküli bennfentes arról beszélt, hogy 2017-től, vagyis Áder János elnöki mandátumának kifutása után az utódja Orbán Viktor lesz, s megpöndült az is, hogy az államfői jogköröket kicsinyt módosítani fogják ebből az alkalomból; köztársaságunk elmozdulást eszközöl a prezidenciális rendszer általános irányába.

Tegnap éjjel lezárult a focivébé negyeddöntője: a legjobb négy közé pont azok jutottak, akiket oda várt az „egész sportszerető világ”, biztosan véletlenül. S akkor három héttel ezelőtti vezércikkünkben nem a jövőt láttuk, csak paranoiásak voltunk.

Hazánkat érintő legújabb döntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egyezménysértőnek találta az egykori Legfelsőbb Bíróság utolsó elnökének, Baka Andrásnak az alaptörvény hatályba lépésével történő elmozdítását három és fél évvel a főbíró hivatali idejének lejárta előtt.

Kedden délben sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció, mely alkalom végül is azzal vívta ki helyét a sajtóban, hogy az állami hírügynökség - bár akkreditálta magát, s fogyasztói felé is jelezte megjelenését - egy vak hangot sem ejtett az ott elhangzottakról. Mondhatnánk, hogy nem kell ezen annyira felkapni a vizet, s szóljon, aki mást várt az MTI-től, de mindez jóval kevésbé érdekes, mint ami a sajtótájékoztatón ténylegesen elhangzott.

A munka világában szertenézve aligha találhatunk olyan foglalkozást, amely nagyobb fokú empátiát, szerénységet és hűséget igényelne, mint a strómané. Természetesen nem arra a fajta primitív relációra gondolunk, amikor hajléktalanokkal vagy áltörök vendégmunkásokkal vásároltatnak fel félig sem létező, és/vagy pusztán csalárd áfa-visszaigénylésre összeeszkábált cégeket a fehérgalléros bűnözés mezítlábas proletárjai.