Vélemény

A romagyilkosságok ügyében született bírói ítélet megmentette a hazát, vagy legalábbis esélyt adott neki, hogy megmentse magát. Még akkor is, ha a bíróság figyelembe vette azokat a bizonyítékokat is, amelyeket a rendőrség és az ügyészség megkérdőjelezhető módon szerzett be és tárt elé.

Nőni ugyan nem fog, de jelentősen átalakul az uniós agrártámogatások rendszere a következő költségvetési ciklusban. A tagállami kormányok komoly szabadságot élveznek abban, hogyan osztják el a Brüsszelből érkező pénzt, a formálódó magyar felosztási javaslat pedig még a földtörvénynél is nyilvánvalóbban mutat rá az Orbán-kormány agrárpolitikájának lényegére.

Ki ne szerette volna már meg nem történtté tenni élete egy-egy pillanatát? Csakhogy erre a való világban sajnos nincs mód: rossz döntéseink, meggondolatlan tetteink nyomasztó terhét életünk végéig viselnünk kell. Kivéve akkor, ha megjelenik egy akadályt nem ismerő Superman, és visszaröpít minket a múltba, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk. Miként most a magyar kormányfő, aki megígérte: újraírja százezrek évekkel ezelőtt kötött devizahitel-szerződését.

Az analitikus etika egyik klasszikus gondolatkísérlete az elszabadult villamos dilemmája (lásd például Judith Jarvis Thomson Killing, Letting Die, and the Trolley Problem c. cikkét 1976-ból).

A Narancs július 18-i számában Balázs Zoltán bírálatot közölt "Az összetorlódott idő" c. esszémről, amely előbb a Beszélő honlapján, majd azonos című kötetemben, a Kalligram Kiadónál jelent meg. A bírálat címe ("A kudarc nyomában") finom kétértelműséggel egyszerre utal a megbírált esszé tárgyára és a bíráló ítéletére. Miközben azonban álláspontomat alapvetően elhibázottnak véli, Balázs immár másodszor gyürkőzik neki a vitatásának (lásd A kisimult idő, hvg.hu, 2013. május 21.). Súlyos kifogásai ellenére mégis fontosnak tartja tehát, hogy tisztázza viszonyát nézeteimhez. Kezdetnek talán ennyi elég is lesz.

"Azt hiszem, hogy midőn egy nemzet minden oldalról fenyegettetik, de ez sejti, érzi a bizalmat, hogy meg tudja, meg akarja, meg fogja magát menteni: akkor a haza megmentésének kérdését soha semmi kérdéstől nem kell felfüggeszteni." Zajos tetszés és éljenzés.

A Fidesz addig marad hatalmon, amíg majd akad valaki, aki végre meg nem érti, hogy vége egy korszaknak: nem egy húszévesnek, hanem egy évszázadosnak.

Tudniillik az István, a király, az kinek kell? Alföldi Róbert rendezésében például - vagy máséban. Koltay Gáboréban.

Amit Kis János a jobb- és a baloldal szükséges párbeszédéről, majd kiegyezésükről ír, az több mint kívánatos lenne. Amellett is érvel, hogy ez nem lehetetlen: "A 2010-es választásokat megelőző egy-másfél évtizedben a köztársaság hívei defenzívába szorultak; csak bonyolult magyarázatok kíséretében tudták - amíg tudták - védeni a demokratikus jogállamot.

A két évtized alatt dogmává szilárdult magyar alkotmányjogi tétel szerint a véleménynyilvánítás szabadsága a szólást tartalmára tekintet nélkül védi, ezért nem büntethető az, aki a következőt mondja nagy nyilvánosság előtt: "Bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?"

Meg kellene egyszer írni a Mámor történetét! - kiáltott fel egykor Nietzsche, és vele kiáltok én is, miközben a Fizetőpincér lecsapja az asztalra a harmadik fröccsömet. - Hogy létezik művészet, hogy létezik esztétikai cselekvés és látás, annak elengedhetetlen előfeltétele a Mámor.