Vélemény

A múlt ünnepe

Vasárnap reggel fél hétkor, amikor a polgárok még éppen az álmosabbik oldalukra fordultak, a miniszterelnöki pár elhelyezett egy-egy szál virágot Nagy Imre síremlékén.

Numerus nullus

„A menekültkérdés szabályozása és a gyakorlat minden esetben és körülmények között az egyetemes emberi jogi normákon és az ezeken nyugvó nemzetközi szerződéseken alapulhat” – fogalmazott a jelenlegi kormánypárt rendszerkritikus elődpártjának, a Fiatal Demokraták Szövetségének a programja 1989-ben.
  • Zádori Zsolt
  • 2019. július 13.

Hamisítók

Amikor 2010-ben Orbán Viktor a fülkeforradalomról beszélt, már lehetett sejteni, hogy 1956 emlékezetét kizárólag saját politikájának igazolására igyekszik majd használni. „1956-ban az utcákon győzték le a magyarok a hazugságot, 2010-ben a választásokon döntötték le és adták meg a kegyelemdöfést a hazugságok rendszerének” – mondta ünnepi beszédében.
  • 2019. július 13.

Kapuzárás

A múlt hét szerdán, június 5-én Franciaország, Hollandia és Dánia erősen megcsapták Észak-Macedóniát és Albániát az Európai Tanácsban, amikor elérték, hogy az ET ne hagyja jóvá az Európai Bizottság javaslatát, miszerint ízibe – még a nyáron, de leginkább holnap – kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat a mondott két vidám balkáni országocskával.

Új rajt

Ha Karácsony Gergely zuglói polgármesternek, az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének az első kör után (amelyet fölényesen megnyert a szocialista Horváth Csabával szemben, aki a tervek szerint épp Karácsony jelenlegi posztjával vigasztalódhatna) Puzsér Róberttel (esetleg a Liberálisok indulójával, Sermer Ádámmal) kellett volna megmérkőznie, akkor – minden mértékadó fölmérés szerint – csupán győzelmének az aránya lett volna kérdéses.

Toporgók

Ahogy a hórában, összekapaszkodós nemzeti táncukban, a románok úgy toporogják körbe az orbáni utat, de elindulniuk rajta nem sikerülhet.

Kifelé menet

Néz mindenki üveges szemmel, május 26-án visszajött a játékba Gyurcsány Ferenc, és ki lett ütve az MSZP.