Vélemény

Az utóbbi másfél évben sokat hallhattuk, hogy a '89-es Alkotmány avítt sztálinista csökevény, átmeneti jellegéből eredően cserére szorul, és egyébként sem alkalmas az ország gazdasági felemelkedésének kivitelezésére. Időközben némiképp okafogyottá vált azon töprengeni, hogy a felsorolt minőségi kifogások mennyiben egyeztethetők össze egymással (hogyan lehet valami sztálinista, ami a demokratikus átmenetet szolgálta?), illetve hogy egy alkotmány - a magántulajdon védelmén túl - milyen gazdasági célokat is hivatott pontosan szolgálni.

Az Európai Bizottság után az IMF is szóvá tette a ma szavazásra kerülő jegybanktörvényt. Ha elfogadják – és miért ne tennék? –, az nagyon fog fájni.

Miért nem döntött az Alkotmánybíróság szerdán sem a magán-nyugdíjpénztári tagokat érintő törvényről?

Amikor a 2010-es választásokon gyõztes párt meghirdette gazdaságpolitikáját, amit "nem hagyományosként", a "tankönyvitõl" (amely szerinte elavult és használhatatlan) eltérõként jellemzett, szakemberek körében általános volt a megrökönyödés.

„Hát persze, és akkor majd meglátják a nagyokosok is, majd megértik, hogy mit miért csináltunk, és akkor majd Merkel és Sárközy kocsit küld Brüsszelből Orbán Viktorért, s Barroso is bocsánatot kér majd az alkalmatlankodásért.”

És biztos érdekes kérdés, hogy ők öten az eszme iránti hűségből cselekedtek-e, a „komcsik” iránti személyes, zsigeri bosszúvágyból, esetleg pénzért – azért a havi úgy hétszázezer forintért, amit a médiatanácsi tagságért kapnak –, vagy mert féltek Orbán rettentő haragjától. De annyira azért nem érdekes.

Ránk tartozik-e, hogy Schiffer András szíve miért éppen a származás akár csak utalásszerű felemlegetésekor dobban meg, és a melegfelvonulás résztvevőinek köztörvényes lebűnösözésénél miért nem?

Tévedtünk kedd este Retusálják Pokornit című cikkünkben.