Vélemény

Rekonkviszta

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt született az akkor alakuló kormányzat oktatást érintő első igazán fontos szabályozása: Semjén Zsolt és Szászfalvi László képviselői indítványának köszönhetően ma már viszonylag könnyen lehet átadni önkormányzati iskolákat egyházi fenntartásba (lásd: Viszik, ha adják, Magyar Narancs, 2010. május 27.). Ezzel az elsőre aprónak tűnő módosítással csaknem száz önkormányzati iskola került egyházi kézbe.
  • Horn Dániel
  • 2011. augusztus 25.

Az ember, aki megy

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatóját. A Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjei különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést valószínűsítenek.

Az ember, aki jön

És ha egy szájból kiröppen: adják, hordják egyre többen, félénksége egyre csökken, erre szökken, arra szökken; Orbán Viktor augusztus 22-i hatállyal kinevezte Ókovács Szilvesztert az Állami Operaház kormánybiztosának. Kinevezéséhez mindent megkapott, ami kell; munkáltatói jog, főigazgatói jogkörök, ő felügyeli eztán, hogy mire verik a pénzt az Opera vagyonkezelésében működő ingatlanok környékén, rajta lesz a szeme az Erkel Színház építésén, átdolgozza a főváros zenei struktúráját és kidolgozza a magyar zenekultúra fejlesztésének egyetlen igaz és hatékony módszerét, mert ennek amúgy is zászlóshajója az Andrássy úti dalszínház. És egyáltalán, megoldja a dolgokat, amik régen csak arra várnak, hogy végre kézbe vegye őket valaki.
  • D. M.
  • 2011. augusztus 25.

Peru alkonya

Nagyon valószínű, hogy Oswald Spengler történetfilozófiáját nem érdemes a futballra alkalmazni, mint ahogy ezt eddig komolyabban senki nem is fontolgatta. Ha azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mégis fontolgatni kezdenénk, rögtön szemünkbe ötlene, hogy A Nyugat alkonyához hasonlóan mi is nyolc, egykor nagy, mára letűnt futballkultúrát tudnánk felsorolni, első helyen a magyarokat, az utolsón pedig az osztrákokat említve. A két megszűnt futballnemzet közti hézag kitöltése ugyan meghaladná kompetenciánkat, de a felsorolásból nyilvánvalóan, és - Spenglerhez hasonlóan - ki tudja miért, kifelejtenénk Perut. Pedig a perui és a magyar labdarúgás történetének komparatív analízise valószínűleg meglepő eredményre vezethetne, főleg most, amikor a peruiak évtizedek vegetálása után ismét életjelt adtak magukról azzal, hogy kínkeservesen bejutottak a Copa America elődöntőjébe, majd a semmiből előretört venezuelaiak ellenében a bronzérmet is megszerezték. A magyar és a perui futballtörténet hullámgörbéje száz évre vetítve jócskán eltér egymástól, párhuzamot csak néhány kiemelkedő esemény, valamint az elmúlt huszonöt év káosza kínál.

A guru

Némileg fölzaklatta a kedélyeket itt-ott Nouriel Roubini közgazdász háromperces eszmefuttatása arról, hogy Marxnak, úgy látszik, mégis igaza volt: a kapitalizmus összeomlik, mégpedig elkerülhetetlenül. A három percbe a folyamat okainak kimerítő elemzése is belefért. A kérdező újságírónak sem volt jobb dolga vagy tehetsége, mint a hívószavak (Marx! öszszeomlás! elkerülhetetlenség!) hangsúlyozása egy visszakérdezéssel, az érvek érdemi firtatása elmaradt. Roubini közgazdász nézeteivel különben tényleg nem szükséges mélyebben foglalkozni, már csak azért sem, mert hangoztatott ő már Keynest és az osztrák iskolát is idéző véleményeket egyaránt. Dr. Doom, ahogy egyesek nevezik, a válságot is hosszú évek óta jósolja azonnalra, míg végül aztán igaza lőn. Ez persze nem nagy művészet, mivel válság volt, van és lesz.
  • Balázs Zoltán
  • 2011. augusztus 25.

olvasói levelek

Ara-Kovács Attila: A vigyor országa Magyar Narancs, 2011. július 7. Tisztelt Szerkesztőség! Meghökkenten olvastam a szerző (akinek egyébként kedvelem a cikkeit) írásában a következő mondatot Tibetről: "Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy (...) a terület (...) 3 millió lakóját a kínai beruházások alig pár év alatt repítették a 15.-ből a 21.
  • .
  • 2011. augusztus 18.

W, avagy egyik lábáról a másikra

Az amerikai költségvetésideficitkorlátról a 24. órában létrejött megállapodást követően a Standard & Poor's, a három nagy hitelminősítő egyike egy teljes fokozattal, AA+-ra minősítette le az Egyesült Államok államadósságát. Az amerikai cég, ami kapott hideget is, meleget is Amerikában és az országon kívül, indoklásában alapvetően az államadósság csökkentése körüli politikai bizonytalanságot említette, amiért szerinte a következő években nem garantált a GDP-arányos államadósság további növekedésének megállítása.

Hajtsd!

Magyarországon a rendőrség nem áll szóba a polgárokkal. Nem tájékoztatja a nyilvánosságot a működéséről akkor sem, ha egy fővárosi erdőben elkapart hullákat találnak. Pedig a megfelelő tájékoztatás távolról sem holmi bűnös kíváncsiságot elégítene ki, csak biztosítaná a feltétlen szükséges információkat a lakosságnak, hétköznapjai biztonságához.

A mágus

Nehogy már a német gazdaságot is Matolcsy György kúrta el! Vagy hogy ő nyomta fel a svejcifrankot kettőhetvenre! Akkor meg...?

Reálhozam

Végjátékához érkezett a magán-nyugdíjpénztári rendszer tizenhárom éves története. A végelszámoló pénztárak a napokban fizetik ki egykori tagjaiknak a befizetéseikből felhalmozott tőke reálhozamát. A hatóság látványos szigorral ellenőrzi, hogy az érintett pénzintézetek megfelelően számítják-e a törvény által előírt járandóságokat, s nem rövidítik-e meg az állami rendszerbe visszatérő polgárokat.
  • Pete Péter
  • 2011. augusztus 18.

Bizalom

Vannak, akik szeretik a dolgokat mindenáron bonyolultnak látni, mert akkor jól el lehet egerészni a finom részleteken. Ilyen például az a levélíró, aki legutóbbi témánkról, a hallgatólagos tudásról gondolja, hogy ha azt valaki olyannak látja, amin esetleg öt szóval lehet változtatni, akkor az biztosan félreérti. (Lásd: Olvasói levelek, Magyar Narancs, 2011. július 28.) Hülyén néz ki, ha a céltábla visszalő, ezért nem reagálok erre, hanem inkább felállítok egy másik céltáblát. Einstein szokta volt mondani: mindent le kell egyszerűsíteni annyira, amennyire csak lehet, de nem jobban - hát próbálkozzunk.
  • Mérő László
  • 2011. augusztus 18.

Aki fizet, az petyegtet

Haeckel biogenetikai doktrínája szerint a humán embrió fejlődése során végigmegy az emberig vezető törzsfejlődés állomásain (nem megy, de ez mellékszál). A Fidesz-kormány közszolgáltatásokat célzó intézkedései a Haeckel-doktrínában leírthoz hasonló sebességgel látszanak végigmenni az oktatás, a kutatás, az egészségügy, a kultúra, a civil szektor szabályozásának évszázados fejlődésén.