Vélemény

Gagaista aforizmák

Július végén Budapesten lezárult az Új Nemzedék Jövőjéért programhoz kapcsolódó párbeszédsorozat. Már a dokumentum júniusi bemutatásakor felmerült a "minek nevezzelek?" kérdése.
  • Böcskei Balázs
  • 2011. augusztus 11.

Oszt és szoroz

Korunk egyik méltán népszerű gondolkodója és ünnepelt makroközgazdásza, Selmeczi Gabriella azt tette, amiért szeretjük, amihez ért: ceruzája hegyére pökött és számolt. Orbán Viktor nyugdíjvédelmi megbízottja végül arra jutott, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak a tagok befizetéseit az elmúlt tizenhárom évben teljes egészében állampapírokba fektették volna, akkor 700 milliárd forinttal nagyobb hozamot értek volna el. De nem ezt tették, úgyhogy most ennyivel kisebb a tagok vagyona. Még ennél is sokkal jobban jártunk volna, ha egyáltalán nincsenek pénztárak, mivel akkor évente egy százalékkal kisebb lett volna az államháztartás hiánya, ezért most az államadósság nem a GDP 80 százaléka lenne, hanem csak 70. Valamint a pénztárak 150 milliárd forintot költöttek a saját működésükre, ami horribilis összeg, és szintén nagyon hiányzik. Az így előállított 850 milliárdos veszteséget a megbízott asszony a még nála is gyengébbek kedvéért családi pótlékra és gyesre is átszámította. Mi van?

Frankárfolyam és fogolydilemma

Az utóbbi hetekben a frank példátlan erősödése vált a hazai gazdaságpolitika fő kérdésévé. Az MSZP devizaadás-felelőse, Szanyi Tibor például a bankok megrendszabályozását sürgette, hiszen szerinte olyan mértékben nőttek meg a törlesztőrészletek, amit már nem indokol az árfolyam változása. Ezt persze - kizárásos alapon - a kamatok emelése okozhatta, ami ugyan 2009-ben történt, de tény, hogy azóta sem csökkentek. Az LMP a Nemzeti Eszközkezelőt erősítené, jóllehet az a legtöbb adós számára korlátozott vonzerővel bír, hiszen - legalábbis a neve alapján erre lehet következtetni - elvenné a lakásukat. Az ezotéria iránt fogékonyak az úgynevezett hitelkárosultak mozgalmának örvendhetnek, amely képviselői bíróságon próbálják majd érvényteleníteni a hitelszerződéseket.
  • Muraközy Balázs
  • 2011. augusztus 11.

Ius corporis

Ikkyu-, a 15. századi zen költő írta: Aki elgondolkodik a dolgokon, ne gondolna az öngyilkosságra? Mono omohu hito, dareka jisatsu wo omohazaru? A legnagyobb japán írók - Natsume So-seki, Akutagawa Ryu-nosuke, Dazai Osamu, Mishima Yukio, Kawabata Yasunari - maguk vetettek véget az életüknek. Mishima szerint a sodródó ember az öngyilkossággal mintegy visszanyeri az uralmat a világ egy szelete, a saját teste felett. Az önként vállalt halállal az ember legyőzi a félelmet: a közmondás úgy tartja, aki képes meghalni, bármit meg tud tenni. Amíg a gyermek autonóm lényként való felfogása szokatlan volt a japán közgondolkodásban, az emberek nem ítélték el a családi öngyilkosságokat (oyako-shinju). Tisztelet és megértés fogadja az életüket már nyomorultnak, feleslegesnek ítélő öregek öngyilkosságát. Japán lakosságának negyede 65 évnél idősebb: közülük minden ötödik magányosan él. Japán az 5. az öngyilkosságok arányszáma tekintetében, 1998 óta évi 30 ezer esetnél többet regisztrálnak. Nincs eutanáziatörvény: a bírói döntések a büntető törvénykönyv két paragrafusán (199., 201.) és korábbi ítéleteken alapulnak. A japán kultúrában a végletes közösségiség mellett is él az egyén méltóságának és autonómiájának a tisztelete. A test jogának, a ius corporisnak a közgondolkodásban integráns része a songenshi, az emberhez méltó halál. Európában sem volt ez másként.

Olvasói levelek

Meggy vagy stadion Magyar Narancs, 2011. július 14. Tisztelt Szerkesztő Úr! Cikkük írója aggódik a családi gazdaságokért.
  • .
  • 2011. augusztus 4.

Mentes vagy menthetetlen

A parasztember jól tudja, hogy gondozott vetése olykor odavész - de ha ez nem valódi sorscsapás, netán saját hibája okán következik be, arra már nincs ésszerű magyarázata. Az meg végképp felbosszantja, ha a pusztítást saját eszközeivel, a maga költségére, a hatóság ellenőrzése mellett kell elvégeznie - miközben vétlennek érzi magát.
  • Tamás Gábor
  • 2011. augusztus 4.

Árnyékra vetődtek - Válasz Pap András Lászlónak és Balogh Lídiának

Pap András László és Balogh Lídia terjedelmes írásban (Fényes nappal, egy luxusszállodában, Magyar Narancs, 2011. július 21.) támadja Ki a bűnös? c., a Strauss-Kahn-ügy médiavisszhangjáról írott publicisztikámat (2011. július 7.). Kritikájuk célja - állítják -, hogy helyretegyék írásom tévedéseit, tévhiteit és önellentmondásait - ám ami ebből kikerekedik, annak édeskevés köze van a cikkemhez. A szerzőpáros ugyanis ürügyként használja azt arra, hogy kifejtse a véleményét elsősorban Strauss-Kahnról, aki akkor is bűnös, ha nem az, vagy nem annyira, mint azt szeretnék.
  • Vásárhelyi Júlia
  • 2011. augusztus 4.

Be a lakat alá!

Szijjártó Péter, Győr-Sopron megye második legokosabb embere (az első nem lehet, mert akkor nem lenne neki főnöke) gondolatainak tarka pillangói megint a tömlöc komor sziluettje körül röpdösnek, ott, ahová be kéne zárni a legutóbbi három szocialista miniszterelnököt. Az államadósság megnövekedésének okait vizsgáló eseti albizottság - melyben sem az LMP, sem az MSZP nem vett részt - azt hozta ki végeredményül, hogy 1. meg kell vizsgálni, hogy a jelen szabályozás szerint van-e olyan tényállás, ami alapján ezeket haladéktalanul le lehet csukni; 2. ha nincsen, akkor olyan szabályozást kell hozni, ami szerint mégis le lehet. Ez az! Rács mögé velük!

Õfelsége bizottsága

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította a szocialisták népszavazási kezdeményezését, ami a visszamenőleges hatályú jogalkotás káros hatásait próbálta volna annullálni. Az előző, jogszerűen választott OVB kinyírása után tavaly júliusban hivatalba lépő testület határozata következetesen illeszkedik eddigi munkásságához. Az elmúlt egy évben ugyanis majd' minden népszavazási kezdeményezést elutasítottak - leggyakrabban alkotmányellenességre vagy az egyértelműség hiányára hivatkozva. Így történt a magánnyugdíjpénztárak, az alkotmányozás vagy épp a munkavállalói jogokat védő kezdeményezések kapcsán is.

Budai XI

Hol volt a 33-as pályája? Hát esetleg itt volt, egy telken, vagy a Tisza Kálmán téren, a Rókus kórház mellett, a Rákóczi úton, a Külső-Kerepesi úton, Gödöllőn, Kistarcsán; Kistarcsán nem, maradjunk Gödöllőnél; mindenhol volt a 33-as pályája. Mindenhol volt és sehol se volt. Mint ahogy az egész csapat elszállt, eltűnt, a dresszükkel, a klubszeretetükkel és Zsákkal együtt. (Mándy Iván)

Terror jobbról

Még össze sem számlálták a halottakat az oslói robbantás színhelyén, illetve Utsya szigetén, sokan már az iszlám terrorizmus újabb sikerét vizionálták. A tragédiasorozat másnapján a Jane's Intelligence Weekly, a neves hírszerzési elemző központ is olyan helyzetjelentéssel állt elő, mely ugyan négy lehetséges verziót ajánlott megfontolásra, ám közülük elsőként mégis az iszlám kapcsolatot valószínűsítette. Nem véletlenül persze. Ám mindaz, ami az elmúlt napokban Norvégiában lezajlott, egy szélesebb eseménysor tartozéka, aminek megértése nélkül a kortárs történelmi folyamatok lényege sikkadna el.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. augusztus 4.

Olvasói levelek

align=center>Bojtár Endre: olvasói levél Magyar Narancs, 2011. május 19. Bán Zoltán András: Hely hiányában Magyar Narancs, 2011.
  • .
  • 2011. július 28.