Lehangoló kép egy megye gazdasági helyzetéről - Békés az utolsók között
Az ország három utolsó megyéje között szerepel Békés a legnagyobb hazai cégek rangsorát tekintve. De valószínűleg sok minden másban is.
Az ország három utolsó megyéje között szerepel Békés a legnagyobb hazai cégek rangsorát tekintve. De valószínűleg sok minden másban is.
Újévkor volt Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, s ez az alkalom nagy lehetőségeket tartogathatna. Petőfi életútja, életműve páratlan. Kevés olyan költő lehet a világirodalomban, aki alig tíz év alatt szinte minden zsánerben remekműveket alkotott, s életműve annak ellenére sem mondható töredékesnek, hogy mindössze 26 és fél évet élt. És ha ehhez még hozzátesszük a forradalmár, hősi halott alakját, nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak holmi nemzeti büszkeség okán dicsekedhetnénk vele, s lehetne a szívünk közepében.
„A NAV sem meri megkérdezni, hogy hol van a 2,3 milliárdos turisztikai imázsfilm. Inkább átdobták a rendőrségnek a feljelentést, amelyik egyszer már megtagadta azt, mondván: az, hogy nem látható sehol a szuperprodukció, még nem jelenti azt, hogy nincs is meg valahol. De azt ő sem merte megkérdezni, hogy hol van.”
Lehettünk volna barátok is. Lehettek volna barátaink is, és most jól éreznénk magunkat. Vagy legalábbis jobban; ennél, ami most van, sokkal jobban. Együtt, csapatban, összefogva könnyebben átvészelhető minden válság, hamarabb mutatja meg magát a fény az alagút végén. Ha magad rögtön nem is veszed észre, a szomszédod oldalba bök, nézd, ott valami világít, kicsi, de egyre nagyobb lesz!
Újévkor beiktatták Brazília új elnökét, Luiz Inácio Lula da Silvát, aki igen szoros küzdelemben szorította ki az elnöki posztról a trópusok Trumpja gúnynévvel is illetett Jair Messias Bolsonarót. Lula visszatérése okkal hozza lázba az alkotmányos demokrácia híveit szerte a világon.
"Láttam Pelét játszani, és mégis: alig láttam. Ahhoz képest, amit ma a tévéközvetítések mutatni képesek, a régiek játékából szinte alig maradt valami."
Hánykor játszik ma az a rosariói kissrác, aki minden meccsen rúgja a gólokat? - kérdezgették egymástól anno a Barcelonában élő argentinok.
Miért nem működik az élelmiszerbank nálunk úgy, mint Svédországban, és mi következik ebből?
Szembetűnő a hasonlóság a több mint 30 évvel ezelőtt a közelben felállított Kun Béla-szoborcsoporttal.