Bodolai szerint így örül a Fidesz: megint hazudtak, de van, aki ezt várja
bodolai_laszlo_atv.jpg

Bodolai szerint így örül a Fidesz: megint hazudtak, de van, aki ezt várja

  • narancs.hu
  • 2020. július 29.

Villámnarancs

És nemcsak az itthoni rajongótábor.

Kedden közel másfél órán át válaszolt Szalay Dánielnek, a Media1 főszerkesztőjének kérdéseire Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke a Spirit FM-en. Az interjúban Bodolai elmondta, hogy szerinte a kormánypártoknak nem volt közük az Index szétrobbantásához, sőt teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy Fidesz állna az ügy mögött.

„Úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk, röhögnek a markukba”

– állapította meg Bodolai, de ennek igencsak ellenmond, hogy a Fidesz mégis szükségét érezte, hogy levélben magyarázza el az Európai Néppártnak, hogy mi az ábra. Nos, szerintük is az Index szerkesztősége egy „belső céges ügy” miatt esett szét, politikai befolyásolásról egyáltalán nincs szó. Az pedig tényleg teljes félreértés, hogy a kormánynak köze lenne az eseményekhez, ezt csak a magyar ellenzék feltételezheti merő rosszindulatból. A Fidesznek Dull Szabolcs főszerkesztő menesztésről is megvolt a véleménye: szerintük Dullt azért rúgták ki, mert üzleti titkokat szivárogtatott ki. A levél végén a Fidesz megállapítja, hogy sem a párt, sem a kormány nem foglalkozik a magáncégek működésével, azok üzleti döntései kizárólag rájuk tartoznak.

Mondhatnánk erre, hogy az nem létezik, hogy Bodolai és a Fidesz ennyire ostobának tartsa a rádióhallgatókat, illetve néppárti képviselőket, és hát a rádióhallgatók és a néppártiak sem lehetnek annyira hülyék, hogy ezt bevegyék. Kár, hogy a levélben azonban nemcsak erről van szó.

Valójában kispályás kutyakomédia ez, amelynek az a lényege, hogy az Orbán-rajongó, illetve az egyszerűen csak érdekvezérelt cinikus néppárti képviselőknek legyen mit lobogtatniuk, ha a többiek, vagyis az elveikhez ragaszkodók számon kérnék Orbánon az sajtószabadságot, a demokráciát stb.

Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs holnap (csütörtökön) megjelenő nyomtatott kiadásában.

Schmidt Mária magánakciója indíthatta el az Index szétesésével záruló folyamatot

A végjátékhoz azonban szükség volt a főszereplők közötti torzsalkodásokra is. Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs holnap (csütörtökön) megjelenő nyomtatott kiadásában. Az alábbiakban néhány részletet közlünk a cikkből, melyek rávilágítanak a függetlenségre törekvő magyar sajtó - az elmúlt 10 esztendőben egyre sokasodó - nehézségeire, az Európában példa nélküli korlátozására.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.