Visszhang: film

A csapda

  • SzSz
  • 2024. augusztus 14.

Visszhang

Annak szurkol a néző, akit követ a kamera – szól a filmes közhely.

Így történhetett, hogy mindenféle erkölcsi normát félredobva drukkoltunk már De Gaulle meggyilkolásának (A Sakál napja), pszichopatáknak és egyéb őrülteknek is. A csapda épp így játszadozik érzelmeinkkel és várakozásainkkal: főhőse egy édesapa, aki jó bizonyítványa miatt elviszi lányát kedvenc énekesnőjének koncertjére – de mint kiderül, amikor épp nem az Év apja címre pályázik, ő a Hentesként ismert sorozatgyilkos. Az FBI azonban forró nyomon van: megtudják, hogy ott lesz a koncerten, és csapdát állítanak neki.

Egy zseniális alapötlet, kiváló színészgárda, remek kezdés, majd erős visszaesés – az elmúlt évtizedben nagyjából mindegyik M. Night Shyamalan-film így festett, nem kivétel ez alól A csapda sem. A szívtipróként ismertté vált, de az elmúlt években Hollywoodot maga mögött hagyó, angyalarcú Josh Hartnett láthatóan remekül szórakozik a főszerepben, ám a film nagyon hamar kirántja a talpa alól a talajt: a forgatókönyvön tátongó hatalmas lyukakon nem csak az értelem, de az izgalom is hamar kihullik, s ami még ennél is nagyobb baj, hogy a film az ironizáló, játékos hangneme mellett képtelen valódi feszültséget építeni. A Lady Raven nevű popsztárként ismert Saleka Shyamalan, a rendező lánya adja elő saját, a filmhez írt dalait – mindez a középpontban álló főszereplőpárossal együtt akár még valamiféle különleges metakommentár is lehetne az apa-lánya kapcsolatokról, ha néhány mérsékelten izgalmas jelenet mellett lenne a filmben bármi, amit komolyan lehet venni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.