Visszhang: film

A dohányzóasztal

  • SzSz
  • 2024. november 13.

Visszhang

A családi otthon berendezése, a fal színének kiválasztása, döntés arról, hogy mikor érkezett el az idő a gyermekvállalásra, majd arról, hogy hívják azt az érkező gyereket – egy házasság tele van konfliktusforrásokkal.

A filmbeli pár esetében pedig mindegyikről a feleség határoz – magától értetődő természetességgel. Őt Mariának hívják, míg a párját Jesúsnak, ami az alkotóknak a perverzzel kacérkodó, a politikai korrektséget sutba dobó humoráról árulkodik.

Jesús valójában gyereket sem akar, vagy legalábbis még nem, idősödő felesége viszont másképp gondolja. Egyetlen dolog van, amiben a férfi szabad kezet kap: kiválaszthatja, milyen dohányzóasztal kerüljön a nappaliba. Ahogy az lenni szokott, ebből a csorba szabadságvágyból fakadó döntésből végül hatalmas, véres galiba keletkezik. Jesús egy feltűnően ronda asztalt választ – nem tiszta, hogy azért, mert neki tetszik, vagy azért, mert a feleségének nem –, amelyet egy hiányzó alkatrész miatt még össze sem tud rakni. Maria közben elmegy bevásárolni, hogy illendően tudják majd fogadni Jesús vedégségbe érkező testvérét és annak párját, így először hagyja magára férjét a gyerekkel – na meg a dohányzóasztallal.

Caya Casas filmje úgy gyomorforgató, hogy lényegében semmit nem mutat, az őrület inkább csak a szereplők arcán bontakozik ki. Feszültségkeltése a pszichológiai horrorok legszebb hagyományait idézi, a rövidke történet azonban másfél óra alatt túlzottan elvékonyodik. Az ötlethez egy rövidfilm talán jobban illett volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.