Egy különös szert magába fecskendezve önmaga tökéletesebb mását teremti meg. Utóbbit a 29 éves Margaret Qualley játssza, aki hibátlan idomait kihasználva az idősödő sztár helyébe lép. Ahogy azonban a Szörnyecskéktől kezdve Stephen King rémtörténeteiig mindenhol, itt is vannak szabályok: a klónnak és az eredetinek hétnaponta helyet kell cserélniük egymással. A gondok ott kezdődnek, amikor a fiatal képmásnak túlzottan megtetszik a figyelem, és nem hajlandó többet kiengedni kezéből az irányítást. A sztárság fertőző betegsége lassan mindkét felet felemészti.
Coralie Fargeat – A bosszú című, piszkosul stílusos feminista bosszúsztorival berobbant rendező – ezúttal egy klasszikus testhorrorra fűzi fel szatirikus paraboláját napjaink instafilterrel tökéletesített szépségideáljáról, miközben afféle posztmodern huszárvágással abba a Hollywoodba is belekarmol, amely mindig is ezt a szépségideált monetizálta. A szer kritikája körülbelül annyira rétegzett és összetett, mint Östlund fekete komédiái, miközben sokkoló képeivel a Titánt idézi, de annál érthetőbb és átérezhetőbb marad végig – ezért sokkal több gyomrot is forgat majd fel. Fargeat bravúrosan szövi össze az érzéki vágyat a hányingerrel, keze alatt Moore és Qualley is élete alakítását nyújtja. Mozijának éleit néha mintha szike helyett baltával faragták volna, de ezzel együtt is brutális és bátor film tele feledhetetlen képekkel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
