Egy különös szert magába fecskendezve önmaga tökéletesebb mását teremti meg. Utóbbit a 29 éves Margaret Qualley játssza, aki hibátlan idomait kihasználva az idősödő sztár helyébe lép. Ahogy azonban a Szörnyecskéktől kezdve Stephen King rémtörténeteiig mindenhol, itt is vannak szabályok: a klónnak és az eredetinek hétnaponta helyet kell cserélniük egymással. A gondok ott kezdődnek, amikor a fiatal képmásnak túlzottan megtetszik a figyelem, és nem hajlandó többet kiengedni kezéből az irányítást. A sztárság fertőző betegsége lassan mindkét felet felemészti.
Coralie Fargeat – A bosszú című, piszkosul stílusos feminista bosszúsztorival berobbant rendező – ezúttal egy klasszikus testhorrorra fűzi fel szatirikus paraboláját napjaink instafilterrel tökéletesített szépségideáljáról, miközben afféle posztmodern huszárvágással abba a Hollywoodba is belekarmol, amely mindig is ezt a szépségideált monetizálta. A szer kritikája körülbelül annyira rétegzett és összetett, mint Östlund fekete komédiái, miközben sokkoló képeivel a Titánt idézi, de annál érthetőbb és átérezhetőbb marad végig – ezért sokkal több gyomrot is forgat majd fel. Fargeat bravúrosan szövi össze az érzéki vágyat a hányingerrel, keze alatt Moore és Qualley is élete alakítását nyújtja. Mozijának éleit néha mintha szike helyett baltával faragták volna, de ezzel együtt is brutális és bátor film tele feledhetetlen képekkel.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
