A dirigens a 2014/2015-ös évad óta áll a helyi együttes élén, s a közelmúltban meg is hosszabbították a szerződését egészen 2025-ig. A kezdetek óta több remek felvételt is készített az orosz zeneszerző zenekari darabjaiból. A legújabb egy dupla album: az egyiken az 1. és az utolsó, a 15. szimfónia kerül egymás mellé érdekesen és tanulságosan: a szikrázóan pontos, szuggesztív, részletgazdag és kontrasztokban bővelkedő előadások rávilágítanak a tizenkilenc éves pályakezdő energiája és a megfáradt hatvanöt éves sötét gondolatainak súlya közötti különbségre.
A második album sem kevésbé izgalmas: itt a 14. szimfónia és a 8. vonósnégyesből Sosztakovics barátja, a brácsaművész és karmester Rudolf Barsaj által készített kamarazenekari átirat, a c-moll kamaraszimfónia alkot párost. A Sosztakovics műveiben megnyilvánuló Mahler-hatásról szerzett elméleti tudásunk megtelik élettel, ha a tizenegy dalból (Lorca-, Apollinaire-, Küchelbecker- és Rilke-megzenésítésekből) álló szimfóniát halljuk Kristine Opolais és Alexander Tsymbalyuk láttató erejű és drámai előadásában. A hallgató önkéntelenül is megfogalmazza az észrevételt: ez a mű vállalta Sosztakovics életművében a Dal a Földről szerepét. A Kamaraszimfónia lassú, tépelődő részleteinek letargiájáról Bartók 6. vonósnégyesének hangulata is eszünkbe jut. Kivételes érzékenységű, tömény atmoszférájú, maximalista előadások.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
