A popművész azóta átesett egy fájdalmas válási procedúrán (a szintén zenész Cole M.G.N. hosszú ideig alkotótársa is volt), és elkezdte muzikológiai tanulmányait az UCLA-n. Valószínűleg mindkét tapasztalat befolyásolta új lemezének, a No Sunnak az elkészítésében, amely a más életébe akaratlanul belefülelő zenehallgató számára is élvezetes formája a traumák feldolgozásának.
Nite Jewel hosszú időn át finomította azt a receptet, hogy hogyan lehet pókhálószerű elektronikai rétegeken átszűrni r&b/funk inspirációit, és ebből egy valószerűtlenül álomszerű hangképet létrehozni, de ehhez sokat hozzátett különleges, fátyolos orgánuma is. A fél tucat alkotótárs – többek között Julia Holter vagy a szaxofonos Brian Allen Simon – közreműködésével elkészített No Sunon a szomorkás, szakítós számokhoz markánsabb énekhang dukál. A soul, a jazz, a hiphop, sőt a soft rock elemekből finoman szublimált, ismerősen ismeretlen zenei textúra mögött olyan popszámok rejtőznek, amelyek megejtő közvetlenségét az alkotó ravasz elidegenítő eszközökkel palástolja. Tudja, hogyan kell izgalmasan váltani, furcsa ritmusokkal, tétova hangszerfutamokkal kizökkenteni merengéséből a kellőképpen elringatott befogadót. A Before I Go lüktetésétől az absztrakt elektronikus avagy „intelligens tánczenei” hangképeket beúsztató No Escape-ig Nite Jewel nyolc számban és sokféle módon öntötte zenébe a csalódás fájdalmát, az elmúló érzések melankóliáját.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
