Visszhang: tévésorozat

Az auschwitzi tetováló

Visszhang

Ahol egy érzés nem ereszt gyökeret abban, akinek okulnia kéne belőle, ott az elsőben fog elburjánzani, aki képes felfogni.

A túlélői bűntudat annyira komplex, hogy megérintő, kis túlzással képernyőre termett jellege ellenére is viszonylag ritkán tárgyalt téma. Az auschwitzi tetováló is csak románccal jócskán felütve vállalta annak színre vitelét, ami így kinek egy súlyos történetet ad a reményről, kinek a szörnyű háborús valóságot bagatellizálja kissé.

Egy fiatal szlovák zsidót, Lali Sokolovot az épülő auschwitzi munkatáborba szállítják, ahol lehetőséget kap, hogy tetoválóként egy, a foglyok és fogvatartók közti kínos, de túlélést jelentő pozícióra tegyen szert. Lali elvállalja, de a döntés egy életen át kísérti őt, még úgy is, hogy ennek köszönhetően ismeri meg későbbi feleségét, Gitát. A férfi megöregedvén, ám a múlttól sosem sza­badulva meséli el szerelmük és túlélésük történetét.

A sorozat egy valós regény elkészültét mutatja be, amelyet a szintén valós eseményeket elmesélő valós Sokolov mondott el Heather Morris írónőnek. Minden szem a fikcióra szegeződik tehát, de azzal is egész jól bánik a széria, jóllehet az elején rögzítettek ellenére nyilvánvaló, hogy nem csak a neveket változtatták meg a dráma kedvéért. Ám a borzalmak, kiváltképp az azokból fakadó PTSD sokkal hitelesebb így, mint dokumentumként.

Harvey Keitel neve azoknak is képes lesz eladni a szériát, akiket különben elkerülne, de nekik sem feltétlen lesz okuk panaszra, gyomor persze kell hozzá, de ez nem a produkciónak róható fel.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.