A filmsorozatnak az volt a kiinduló csavarja, hogy egy módfelett antipatikus személy sikeréért kellett szorítanunk. Pietro Pugliából, közelebbről a kicsit saját maga fölé fényképezett Bariból szintén kétes alak lett. Egy ronda válás kellős közepén találjuk, egy szekérderéknyi szerencsejáték-adósság mindennapos fenyegetésével a nyakában, jócskán szétütött állapotban; az ügyes Riccardo Scamarcio egyedül viszi a hátán a filmet, amelyben a gyors kötelezők, az egykori idill és a mostani córesz felvillanása után már el is tűnnek a gyerekei. Az összes (kisfiú, kislány, bájosak, mint a táj). Hamar jelentkezik a rabló is, magas váltságdíjat követel. A nem teljesen elhidegült férj és dúlt felesége közös mentőakcióba kezdenek, tudják is, hogy honnan kell megszerezni azt a 150 ezer eurót… S innen tulajdonképpen egy másik film kezdődik, az viszont ugyanezekből a szokványos klisékből igyekszik egy egészen más várat felépíteni.
Pietro odisszeája a pénzért, benne egy otrantói csatával erősen emlékeztet egy olyan filmre, amelynek egy, de egyetlenegy kockája sem hasonlít erre, Pavel Juráček Josef Kilián (Postava k podpírání) című híres rövidfilmjére, amelynek hőse a kölcsönzési idő lejártával nem találja a macskakölcsönzőt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
