Visszhang: Tévésorozat

Ártatlanságra ítélve

Visszhang

Jó ügyvéddel sosem hálunk – ezt az alapigazságot felejti el Carolyn Polhemus, a chicagói főügyészség üdvöskéje, aki maga is sikeres ügyész lévén kollégájával, a nős Rusty Sabich-csel keveredik kalandba.

A férfi házassága már épp felépülne a félrelépésből, amikor Carolynt egy napon megkötözve, holtan találják. Rusty elvállalja az ügyet, remélve, hogy sosem derül fény az afférra, ám a holttest mellett talált testnedvek a rettegett (ám fentiekkel elkerülhető) összeférhetetlenséget bizonyítják, így a férfi nem csak az ügyet, de a nehezen visszaszerzett feleségét és – immáron első számú gyanúsítottként – a szabadságát is elveszít­heti. Bár a nézőmarasztalóan erotikus flasbackek (különösen Renate Reinsvétől fűtve) némileg választ adnak a „megérte?” kérdésre, David E. Kelley jogi thrillere a családi színtérnél jóval egészebb képet igyekszik adni a romlottságról. Előléptetéseknek, választásoknak téve eszközévé a borzalmas tragé­diát, az igazságszolgáltatás és a politika korrupciójának mélyéről tudósít. Bár konkrétabbat nem igazán mond annál, hogy bizony létezik ilyen, és ez nem jó.

Jake Gyllenhaal, Scott Turow regényének (újra)feldolgozásában épp olyan, amilyenre számítunk, ám a rongyosra koptatott „vívódó férfi” alakjánál sokkal izgalmasabb az ügyésznő figurája. Talán túlzás lenne gerillafeminizmusnak nevezni, mégis van abban valami bizarrul felszabadító, hogy annyi makulátlan, glorifikált női áldozat után ezúttal egy szemérmetlen irodai házinyúl kerül terítékre – nyárson.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.