Visszhang: sziget

Azahriah

Visszhang

Évek óta nem volt arra példa, hogy magyar előadóra rásötétedett a Nagyszínpadon.

A Puskás Arénát májusban háromszor megtöltő Azahriah negyed nyolctól, tehát kiemelt idősávban játszhatott, amivel egy fiatalabb generáció Szigetre csábítása mellett az is cél lehetett, hogy a nemzetközi közönség is megismerje a külföldi karrier felé kacsingató ifjú előadót. Hogy szerzett-e új rajongókat, azt majd a hallgatottsági adatokból ki lehet bogarászni, de ezúttal még a „Mennyien vagytok itt, magyar testvéreim?” kérdésre szinte az egész küzdőtér magasba emelte a kezét.

Az viszont már most látszik, hogy a produkció rengeteget fejlődött a két évvel ezelőtti, szintén nagyszínpados szigetes fellépés óta. Azahriah számára egy ilyen koncert már nem egyszeri és megismételhetetlen alkalom, hanem „csak” egy újabb állomás a nyári fesztiválturnén. Ennek megfelelően nem próbált – nem is volt mit – túlkompenzálni. Jól eltalálták a pirotechnika és a konfetti arányát, a színpadkép egyszerre volt kompakt és látványos, ráadásul végre tánckar nélkül is élettel teli volt a tér. A figyelem fenntartása azonban nem mindig sikerült maradéktalanul. Zeneileg kifejezetten izgalmas volt, ahogy a koncert első 50 percében a már most egészen terjedelmes életmű stílusokon átívelő, eklektikus darabjaiból válogatott, de a nézőtéren állva azt lehetett érezni, hogy a közönség nagy része végig a buli utolsó 25 percét várta, amikor a dörmögő hangú Desh is megérkezett, hogy együtt adják elő legismertebb közös számaikat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.