A Puskás Arénát májusban háromszor megtöltő Azahriah negyed nyolctól, tehát kiemelt idősávban játszhatott, amivel egy fiatalabb generáció Szigetre csábítása mellett az is cél lehetett, hogy a nemzetközi közönség is megismerje a külföldi karrier felé kacsingató ifjú előadót. Hogy szerzett-e új rajongókat, azt majd a hallgatottsági adatokból ki lehet bogarászni, de ezúttal még a „Mennyien vagytok itt, magyar testvéreim?” kérdésre szinte az egész küzdőtér magasba emelte a kezét.
Az viszont már most látszik, hogy a produkció rengeteget fejlődött a két évvel ezelőtti, szintén nagyszínpados szigetes fellépés óta. Azahriah számára egy ilyen koncert már nem egyszeri és megismételhetetlen alkalom, hanem „csak” egy újabb állomás a nyári fesztiválturnén. Ennek megfelelően nem próbált – nem is volt mit – túlkompenzálni. Jól eltalálták a pirotechnika és a konfetti arányát, a színpadkép egyszerre volt kompakt és látványos, ráadásul végre tánckar nélkül is élettel teli volt a tér. A figyelem fenntartása azonban nem mindig sikerült maradéktalanul. Zeneileg kifejezetten izgalmas volt, ahogy a koncert első 50 percében a már most egészen terjedelmes életmű stílusokon átívelő, eklektikus darabjaiból válogatott, de a nézőtéren állva azt lehetett érezni, hogy a közönség nagy része végig a buli utolsó 25 percét várta, amikor a dörmögő hangú Desh is megérkezett, hogy együtt adják elő legismertebb közös számaikat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
