Visszhang: film

Bad Boys: Mindent vagy többet

  • SzSz
  • 2024. június 12.

Visszhang

A harmadik résznél joggal hihettük azt, hogy a rosszfiúk filmes pályafutása körbeért.

A ma már bevettnek számító örökségfolytatások minden rubrikáját kipipálták. Visszatérés több mint tíz év után? Pipa. Fiatal suhancokkal megspékelt öregedő főhősök? Pipa. Édesbús nosztalgia és egy fontos hős halála? Pipa. Ezek után mit lehet még tenni egy negyedik epizódba?

Például leporolni minden egyes, az elcsépelt folytatásokhoz kitalált dramaturgiai stiklit. Van itt üzenet a múltból és a síron túlról; közönségkedvenc figura, aki végre megkapja a maga öt percét; jók, akikről kiderül, hogy rosszak; és persze rosszak, akik jóvá válnak. A Mindent vagy többet legnagyobb csavarja mégis az, hogy megcseréli a szerepeket: egy szívrohamot követő megvilágosodás után Marcusból (Martin Lawrence) vakmerő, merész zsaru válik, míg az eddig vagánykodó Mike (Will Smith) megnősül, és ő válik a csapat fékévé és ellensúlyává. Így próbálják tisztára mosni egykori főnökük nevét és a saját becsületüket, miközben egy különösen kegyetlen bűnöző vadászik rájuk.

Az előző rész rendezői, Adil és Bilall most továbbemelték a tétet: kamerájuk repül, ugrik, pattan, pörög és csattog, amíg ugyanis a valóban megkapó akciójeleneteket nézzük, legalább nem gondolkodunk azon, hogy ennek az egész haddelhaddnak mi is az értelme. A Halálos iramban-filmek farvizén immár a Bad Boys is folyamatosan a család fontosságáról beszél, ám friss házasság ide, gyerekek oda, valódi kapcsolat továbbra is csak a két főhős között létezik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.