És ez lényeges szempont, mert a nagy Denzel sztárság felé araszoló fia épp egy olyan thrillerben tartózkodik, amelyben minden a rossz időben, rossz helyen tartózkodó hétköznapi amerikai népszerű kliséjére épül. Most egy Ohióból származó klisé botladozik a görög tájban, mert olyat látott, amit nem kellett volna – na ja, ezek mindig olyat látnak. Aztán mehet a kisemberes bukdácsolás, és az ifjabb Washington ezt jól csinálja: értetlenül néz és rohan, és mindezt olyan jóféle amatőr mozdulatokkal teszi, amelyeket rögtön kivágnának egy Mission Impossible-filmből. A gazos lejtők is autentikusnak tűnnek, az athéni utcákat sem stúdióban építették fel, a Washington figuráját segítő kétszavas statiszták pedig biztos mind a helyi színjátszás megbecsült tagjai, ahogy az minden nálunk forgatott Die Hardban is így van.
Szóval, hegyoldal, athéni metrózás és kétségbeesett nézés dolgában kedvező a mérleg, a hősünket üldöző pocakos rendőr is elég igazinak tűnik, csak a politikai kavarás, az olyan megmosolyogtatóan együgyű. Itt valaki fapados üldözős mozi helyett nemesebb anyagú politikai thrillert akart készíteni, ezért valahol az Omonia és a Syntagma tér között a főhősnek tagoltan elmagyarázzák, hogy Görögországot szigorú megszorítások érték, de szegény színészeknek még a szélsőjobbos ultranacionalistákról és a kommunistákról is kell mondani valamit. És máris a politikai thriller magasabb régióiban vagyunk. Már ahogy Móricka elképzeli.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
