Visszhang: lemez

Bobby Gillespie & Jehnny Beth: Utopian Ashes

  • - minek -
  • 2021. augusztus 18.

Visszhang

Két karizmatikus előadó (a Primal Scream énekese és a Savages énekesnője) szövetkezett egy mindkettejük számára formabontó album erejéig.

Voltaképpen Gillespie-nek és Beth-nek is ez az első igazi saját – ha nem is szóló – produkciója, voltaképpen egy konceptalbum, amelyhez a mintát a híres country duettlemezek adták. De a Utopian Ashes kilenc dala egy válás előtt álló házaspár története, és korántsem csak a country-rockból merít. Mert igaz ugyan, hogy a déli americana zenei akcentus erősnek bizonyul, de például a gyönyörű zárószám, a Sunk in Reverie álompopja egészen máshová repít.

A lemezt indító Chase It Down dögös soul rock vonósokkal, hatásos gitárszólóval és drámai vokálpárbajjal, amelyből egyből hallani, hogy milyen jól passzol egymáshoz Gillespie és Beth orgánuma. A Remember We Were Lovers továbbgondolt bluestémája is jó alap egy újabb páros balladához. A Your Heart Will Be Always Broken az első darab, amelyben Beth viszi a vezető vokáltémát, bár Gillespie-re sem kell sokáig várni. A Stones of Silence salsa-beat felütésével elrepülhetünk valahová a hetvenes évek elejére, hiszen amúgy is ez a kedvenc időszaka Gillespie-nek, és a lemezen vastagon közreműködő Primal Scream tagjainak. Aztán a You Can Trustban megérkezik a stilizált country is, ahogy azt például Leonard Cohentől megszoktuk. Gillespie-nek még a szám eleji szavalás is jól áll, de ennél fontosabb, hogy Beth itt bizonyítja be végképp, hogy olyan erős szopránja neki is van, mint a vérbeli countrydíváknak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.