Visszhang: film

Respect

  • 2021. augusztus 18.

Visszhang

Életrajzi filmet nem lehet elrontani. A Nagy Névre mindenki kíváncsi: szeretjük nézni a kimagasló tehetség korántsem mindig kimagasló életének a mi kis ítéletünk alá vonható szegmenseit.

Életrajzi filmet csak elrontani lehet: annyi a klisé, az elhasznált narrációs panel, párbeszédfordulat, neutrálissá laposított hatás­elem a műfajban.

Az Aretha Franklint megidéző biopic a pályának csupán arra a részére koncentrál, amikor az énekesnő kivívta magának a sikert: leküzdve függéseit. Ez a küzdelem a film témája. Elszakadás a féltő, spirituális biztonságot adó, ám zsarnoki, bigott lelkész apától, a fojtogató közegtől, elszakadás az uralkodó és élősködő férjtől, elszakadás a művészi identitást korlátozó elvárásoktól, elszakadás a feldolgozatlan gyerekkori traumák és a szintén feldolgozatlan siker következtében kialakuló alkoholfüggőségtől. Mindezt a kibontakozó fekete polgárjogi mozgalmak kissé felületesen megfestett háttere előtt. Értjük az (Oscar- és #metoo-kompatibilis) üzenetet, de ez az üzenet eltakarja előlünk az embert. Pedig az odaadással, komoly érzelmi amplitúdóval játszó és bravúrosan éneklő Jennifer Hudsonnál jobb Aretha Franklint képzelni sem lehetne. Egészen a vége főcímig. Akkor ugyanis jön az igazi Aretha. Öregen, meghízva, utolsó fellépései egyikén. Az a legkevesebb, hogy egy másodperc alatt leénekli a (kiváló!) főszereplőt. De felvillantása többet mond életről, közdelemről, kivívott (belső!) szabadságról, mint az egész film.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.