Első Hungaroton-lemezén Chopin- és Brahms-műveket játszik, pedig ha időben nem is, az attitűdöt tekintve távol áll egymástól a két szerző. Chopin a kis formák megújítója, Brahms viszont mindig klasszikus előképekre tekint. Brahms Variációk és fúga egy Händel-témára című darabja, ha nem is olyan monstrum, mint a Goldberg- vagy a Diabelli-variációk, épp elég kihívást tartogat abban, ami minden variációsorozat nehézsége: az anyag együvé tartozását és változatosságát egyszerre kell megmutatni. Ha olykor túl nagy örömmel veti is magát a romantikus zongoranyelv kézenfekvő, duhaj megoldásaihoz, az egyéniséget, s főleg a virgonc örömöt lehetetlen nem észrevenni Boros Misi játékában. Chopin-interpretációja annál is figyelemre méltóbb. Vegyük például az érfelvágós g-moll balladát, amely A zongorista című filmben is felbukkan, és gyengéd, mollos sóhajmotívumai miatt gyakran esik hatásvadász pianisták martalékául. Boros kerüli a feltűnősködést, de annál meggyőzőbben formálja meg a ballada szerkezetét. Még számos részlet árulkodik a 19 éves zongoraművész született tehetségéről – a Desz-dúr berceuse finom billentése, a Fantaisie-Impromptu függönyszerű futamai –, a kísérőfüzetbe írt jegyzetei pedig gondolkodó, intelligens művészre utalnak. Nem minden csodagyereknek egyszerű felnőni – úgy tűnik, neki ez is sikerül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
