A vékony könyv tartalmaz képzeletbeli szavakból álló szótárcikkelyt, enigmatikus drámarészletet, könnyed ready made szöveget, sőt rúnaverset is.
A tördelési trükkök (olykor mintha lebegnének a sorok a papíron), a csak nevek felsorolásából álló szonett (a feminista tematikájú vers címe: a kirekesztettek szonettje), vagy az, hogy az utolsó, nagy vers (hófedte hullámok alatt) záró versszaka a tartalomjegyzék összeolvasásával jön létre, jól ellenpontozzák a szövegek súlyosságát.
„Melyik év? Tudnod kéne, mert ő is jött végül, / az árnyékember, bár ezúttal nem ért semmihez, / csak leült a fűbe és biztatott, / hogy az ötéves kori önmagadhoz nyúlj.” Mélyvíz ez, valóban. Olvasóként talán azt díjazzuk leginkább, hogy ez a zavar, a titkosírások közötti elbizonytalanodás feloldódik. A rejtélyeket, a misztikumot vagy a mitikus, álomszerű ködöt a költő időről időre eloszlatja, a képek helyükre kerülnek. A kötet bravúrjai közé tartozik az is, hogy rájövünk, mennyire kontrollált káoszt hoz létre ez a csak látszólag lezseren végigvitt mesterterv. Az egyik vers (megszületik) például úgy kezdődik, mintha a lírai én viccet mesélne: „Azt ismered, hogy az ember megszületik / és felnéz a rozsdás égboltra?” A játék, miként a búvárkodás is, súlyoktól felszabadult állapot, ami a nyugalom felé mutat. „Engedjük szabadjára tajtékzó vadállatainkat”, kéri a költő. Engedjük!
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
