Így viccelődött tavaly nyáron a tábornál lévő (akkori) fő rendezvényhelyszínen a Platon Karataev egyik tagja. A Tószínpad ugyanis évekig a „középhaladók” terepe volt: kora délutántól gyors váltásban játszottak a nem kezdő, de még nem befutott zenekarok. Az idén viszont a színpad a domboldalba beépített padsorok felé nézett, és ideérkeztek a headlinerek. A helyszíncsere jó választásnak bizonyult, ahogy Héra Barnabás, a Carson Coma dobos-énekese is megjegyezte: az ország egyik legszebb fellépőhelye ez.
A zenekar stílusosan „vizes” slágerekkel kezd (Kék Hullám Kemping; Hobbihajótörött) és egész idő alatt ugyanazon a hőfokon tolják végig a technikai malőrrel szabdalt másfél órájukat. „Ami el tud romlani, az elromlik”, kommentálja a sokadik, számunkra észrevehetetlen bakit Giorgio, az egyik frontember. Szerencsére ezeket gyorsan javítják, a zenekar addig improvizál, de olyan profin, hogy azt a show részének is hihetnénk. Slágerekben nincs hiány, reflexiókban annál inkább. Hogy van igény a közösségi frusztrációlevezetésre, azt jól mutatja a Peti meg én, illetve a Pók (a híres refrénnel: „Otthon, a négy fal között”) közös ordítása. A ráadásban meg ott a főbűnös dal, a Feldobom a követ, amely rekordidő alatt került a felső polcra az országban, ahol „pénzzel is sikerül szegénynek lenni”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
