Visszhang: film

Csendes éj

  • SzSz
  • 2024. január 10.

Visszhang

John Woo húsz éve, A felejtés bére óta nem rendezett filmet a tengerentúlon.

Ez idő alatt túl sok innováció nem történt az akciófilm műfajában: Jason Bourne a kézikamerás, valóságszagú verekedéseivel hozott ugyan némi vérfrissítést, de a zsánert továbbra is a marcona kinézetű, hallgatag hősök, a Neesonök, Butlerek, Stathemek és The Rockok uralják. S hát, a bosszúállós történeteknek sem múlt el a divatjuk.

A Szebb holnap, A bérgyilkos és az Ál/Arc rendezője minden téren igyekezett biztosra menni. A Csendes éj olyan, mintha egy, a rendező jellegzetes stílusáról készült bemutató videó volna, amely csak azért készült el, hogy Woo bebizonyítsa, hogy még mindig tudja, mitől törik az állkapocs és szakad az ín, és így igyekezne pénzt kalapozni egy jövőbeli, ambiciózusabb projektjének.

Joel Kinnaman ezúttal egy elkeseredett édesapát alakít, akinek kisfiát karácsony napján öli meg egy eltévedt golyó a saját kertjükben. Azonnal, még rénszarvasos pulcsijában az egymást öldöklő bandák nyomába ered, de csak egy toroklövést kap – a későbbiekben ez biztosítja hősünk hallgatagságát. Megfogadja viszont, hogy a következő karácsonyig elpusztítja az összes környékbeli gengsztert.

Van itt minden, amit Woo-tól megszokhattunk: lassítva gyilkoló golyó, hiperközeliek és osztott kép­ernyő is. A dialógusok viszont teljesen hiányoznak, ami csak tovább erősíti azt az érzetünket, hogy valójában egy videójátékot nézünk. Ujjgyakorlat ez, de még így is minden jelenetében több ötlet van, mint az akciófilmek többségében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.