A 2010 óta működő Deafheaven erre a kérdésre keresi a választ Lonely People with Power című hatodik lemezén. A San Franciscó-i banda még 2021-ben azzal akasztotta ki ortodox rajongóinak egy részét, hogy a bevált receptet félretéve metál helyett tiszta, szomorkás énekléssel és shoegaze-es refrénekkel próbálkoztak. A kilengés ellenére a négy évvel ezelőtti Infinite Granite valójában nem is lett annyira rossz album, s a jelek szerint mindössze annyi történt, hogy a zenekar a lazább oldalának legszéléig merészkedett. Ám, hogy ennek fényében visszalépésnek tekinthető-e az új lemez, vagy egyszerűen csak egy változatosan jó zenekar aktuális lépésének, az csak a hallgató cinizmusától függ.
Ami viszont egyértelmű: a Deafheaven újra metálzenekarrá vált. Ráadásul morcosabban és keményebben, mint korábban bármikor; gyakran a hagyományos black metálig durvulnak a gitártémák és pörögnek a dobok, sőt újra van károgás is a dalokban. Ez George Clarke előadásában annak ellenére is valódi énekesi teljesítményként értékelhető, hogy túlzottan tág kereteket nem biztosít az efféle megszólalás. A túlkapások ellenére a Lonely People with Power valamiféle összegzése a Deafheaven eddigi munkásságának; egy azonnal felismerhető zenekart hallhatunk, amely a metálhoz van közelebb, és még véletlenül sem jutna az eszünkbe, hogy olyan hülyén hangzó címkéket aggassunk rájuk, amilyen például a shoegaze black metal volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
