Visszhang: koncert

dEUS

Visszhang

Nem lehet mondani, hogy a dEUS nagyon elkerülte volna Magyarországot, hiszen hatszor jártak eddig nálunk, legutóbb négy évvel ezelőtt, az 1999-es The Ideal Crash jubileumi turnéján.

De az idén – talán az előző koncert fájóan kis létszámú közönsége miatt – nem ejtett útba minket az antwerpeni zenekar, ezért Bécsbe kellett menni, hogy lássuk Tom Barmanéket a How to Replace It című friss album turnéján. (A lemezről március 8-i számunkban írtunk – a szerk.) Aki best-of programot várt, annak ezúttal csalódnia kellett, mivel a dEUS zenészei komolyan veszik a lemezbemutató koncert fogalmát: 8 új dal csendült fel a megbízhatóan lepattant és színültig telt, mintegy 1000 főt befogadni képes Arenában. A zenekar jó formában játszott, az pedig külön öröm volt, hogy Mauro Pawlowski gitáros pár év után visszatért. A debütáló Worst Case Scenarióról és a szintén etalonnak számító The Ideal Crash-ről mindössze egy-egy dal hangzott el – a W.C.S. (First Draft), illetve az Instant Street –, de a többi lemezről is legfeljebb két számot kaptunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.