Egy férfi kizuhan egy családi ház harmadik emeletéről. Egyre több idegenkezűségre utaló körülmény merül fel, és a gyanú a feleségre terelődik, akinek a bíróság előtt egy igen ambiciózus ügyésszel szemben kell bizonyítania az ártatlanságát. Az asszony sikeres író, tanár, az életben megtalálta a helyét, a férfi csak szeretne író lenni, felesége sikere frusztrálja, aki viszont a legjobb szándékkal teszi pokollá a szeretett férfi életét mindenre kiterjedő igényességével. Ráadásul van egy vak fiuk, aki az apa gondatlansága miatt veszítette el látását. Életük szerkezete lassanként tárul fel, a tárgyalás során. Sajátos módon minél inkább bizonyítást nyer az asszony konkrét eseményben való ártatlansága (nem lökte ki férjét az ablakon), annál inkább szembesül azzal, hogy közvetve mégis hozzájárult a férfi halálához.
A rendező az emberek egymást szeretve roncsoló kapcsolódásáról szeretne elmélkedni, de nem tud kikecmeregni a maga választotta narrációs csapdából (hogy egy tárgyalás során kell kibontakoznia a mélyen személyes történetnek).
A bűnügyi kérdések végtelenségig való részletezése a krimijelleget erősíti, holott a nő ártatlansága egy percig sem kétséges. Ugyanakkor meg kell teremteni azt az életidegen helyzetet, amely fenntartja a gyilkosság gyanúját, majd egy másik, nem kevésbé életidegen helyzetet, amelyben a vak fiú bizonyítja anyja ártatlanságát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
