Visszhang: lemez

Lol Tolhurst, Budgie and Jacknife Lee: Los Angeles

  • - minek -
  • 2023. november 29.

Visszhang

Ismerik a viccet, hogy találkozik két brit posztpunk legenda?

Budgie, a Siouxsie and the Banshees dobosaként 1979-ben zenélt először egy színpadon Lol Tolhursttel, aki akkor a büszke előzenekarként fungáló The Cure-ban verte a bőröket. Közös lemezük anyaga az utóbbi négy évben érlelődött, és amikor ebben-abban elakadva máshogy nem boldogultak, a kiváló ír producer-mindeneshez, Jacknife Lee-hez fordultak. Az egészen különleges (és sokféle) hangulatot hordozó albumot végighallgatva kiderül, hogy a feladatra fű alatt egy komplett szupergroupot sikerült összetoborozniuk. Mindenekelőtt Bobby Gillespie-t említenénk, aki már a This Is What It Is (To Be Free) című nyitószám parttalan pszichedéliájában megidézi a Primal Scream legszebb pillanatait. A címadó nyersen, motorikusan lüktető dalban viszont már James Murphy (LCD Sound­system) énekel – és itt nem lehet nem a Creatures-re, Budgie (és Siouxsie) az LCD-t is megihlető zenekarára gondolni. De akad itt kraut, new wave, punk-funk, tribal és némi indusztriál veretés, néha egy kis triphopszerű zsíros lüktetés (Ghosted at Home – Gillespie-vel), ráadásul a politikus Country of the Blindban Murphy is visszatér, két instrumentális darabban pedig The Edge gitározik nekünk, és még ott van a We Got to Move ultraenergikus döngölése Isaac Brock vokáljával. Sokkal több a frissnek tűnő, csak finoman nosztalgikus ötlet, mint az önismétlés, úgyhogy már csak ezért is megérdemli figyelmünket a Los Angeles.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.