Elbow: Audio Vertigo

Már régóta csak az a kérdés az Elbow-val kapcsolatban, hogy jó vagy nagyon jó lesz a következő lemez.

A simán jó albumoknak is örül az ember, így igazán remek hír, hogy a diszkográfia tizedik darabja felnő az olyan korábbi csúcsművekhez, mint az Asleep in the Back, a Seldom Seen Kid, a Build a Rocket Boys és a Little Fictions. A manchesteri zenekar előző két munkája, a 2019-es Giants of All Sizes és a két évvel későbbi Flying Dream 1 meglehetősen borús hangulatúra sikeredett, a friss lemez viszont pozitívabb húrokat penget, és meglepetések is akadnak. Guy Garvey frontember a nyitó Things I’ve Been Telling Myself for Yearsben némileg ironikusan azt énekli, hogy 96 éves koráig fog élni, a furcsa című Very Heavenben pedig pozitív módon tekint vissza 17 éves önmagára. A Knife Fightban egy olyan isztambuli élményéről mesél, amikor szemtanúja volt annak, hogy két ember elkezdte egymást kaszabolni, de a végén röhögve összeölelkeztek, míg a Lovers’ Leap elmondása szerint balszerencsés szerelmesekről, spontán graffitizésről és ajándékboltokról szól. Az utóbbi az album egyik csúcsdala, de felnő hozzá a bombasztikus Balu, illetve a Good Blood Mexico City, amely az énekes szerint a korai Foo Fighterst idézi, e sorok írója viszont inkább az Elbow-val több szempontból rokon Doves-ot hallja ki belőle. Ez, valamint a Picture is gyors szám, ami eddig hiánycikk volt az Elbow-életműben, az Audio Vertigónak további erénye, hogy még az egy percnél rövidebb dalai, a Where Is It és az Embers of Day is izgalmasak.