VERZIÓ 20.: Visszhang

Élek, mint bárki más

Visszhang

Egy film mindig a nézőjében futó narratíva szerint alakul, így történhet, hogy egy családi házivideó-gyűjtemény egyszerre lehet idilli vígjáték és pszichothriller a saját elméjébe szoruló anyáról.

 

Jean-Louis Cros rendező minden lehetséges pillanatot megörökített a gyerekei életéről, a születés fenséges pillanatától kezdve a hisztik hétköznapiságáig. Lánya, aki maga is rendezőnek állt, a felvételeket nézve csak felnőttként kezdi meglátni csillogó szemű anyján a depresszió jeleit. Valerie a gyerekvállalás előtt sikeres filmes sminkmester volt, gyerekei érkezésével azonban az élet olyan választás elé állította, amelynél csak egy beikszelhető tételt sorolt fel. Munkáját otthagyva főállású anya lett, ami nagyobb áldozatot követelt tőle, mint bevallható, így némán szenvedte végig az éveket. Önmagáért már csak gyerekei felnőttkorában mert tenni, ekkor viszont már csak az öngyilkosság tűnt opciónak. Bár a kísérlet sikertelen volt, az asszony csupán dohányfüstbe meredő héja maradt a felvételeken megismert egykori önmagának, ezzel egyikévé válva a depresszióban szenvedő nők millióinak.

Faustine Cros műve egészen játékfilmszerű élményt nyújt, aminek nemcsak az anya vászonra illő arca lehet az oka, de az is, hogy szinte didaktikus, ahogy a melankolikus nő mellé egy ennyire hurrá-optimista férfit castingolt az élet. Azért egy folytatásban arra is érdemes lenne kitérni, hogy az ő életigenlésében hol helyezkedik el az a karrierépítés, utaz­gatás és szabadság, amit csak azért élhetett meg, mert a felesége lemondott róla.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.