Szűk fél év elteltével pedig már elő is rukkolt a folytatással. A Laugh Track dalai részben az előző album sessionjei, részben a koncertek soundcheckjei során születtek. A borítók szinte megegyeznek, zeneileg pedig annyi a különbség, hogy az együttes a Frankensteinnel ellentétben ezúttal rockosabb, organikusabb hangzásra törekedett, különösen ami a dobokat illeti.
Aaron Dessner gitáros-zeneszerző szerint nagyon jó fázisban vannak, a Laugh Track pedig – az ő szavait idézve – valaminek a vége, illetve valami másnak a kezdete; de hogy minek, arra nem tért ki. A zenekar hozza a szokásos színvonalat, megnyugtató hallgatni Matt Berninger baritonját, és a végeredmény egy hajszálnyival erősebbnek tűnik a tavaszi albumnál. Akad két kissé gyengébb szám (a már tavaly kiadott, Bon Iverrel közös Weird Goodbyes, valamint a Rosanne Cash vendégénekével kísért Crumble), kapunk egy adag átlagosan jó, tipikus National-dalt, illetve néhány kiemelkedő darabot. Az utóbbi kategóriába tartozik a dinamikus Deep End, az izgága ritmikával bíró Turn off the House, a Dessner szerint a Grateful Deadet a krautrockkal házasító Space Invader, a remek szöveget tartalmazó Hornets, végül a lemezt záró, közel nyolcperces és ehhez mérten kellően monumentális Smoke Detector. Az ember örülne egy kicsit több libabőrnek, de a National így is köröket ver a kortárs mezőnyre, ennél sokkal többet pedig nehéz elvárni manapság.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
