Visszhang: film

Élőhalottak!

  • SzSz
  • 2025. február 5.

Visszhang

A zombihorrornál kevés elkoptatottabb műfaj létezik, az elmúlt pár évben az akciótól a vígjátékon át a musicalig és a drámáig szinte minden felütéssel láthattunk már feltámadt és agyevő holtakat.

Thea Hvistendahl filmje már a címével is igyekszik lépre csalni minket; a felesleges felkiáltójel nélkül is minden azt ígéri benne, hogy egy tisztességes zombifilmmel van dolgunk. A helyszín a világvége-sztoriknál méltatlanul elhanyagolt Oslo, amelynek vízpartja vagy jellegzetes operaháza is van, olyan jó háttér az apokalipszis számára, mint a Szabadság-szobor, illetve New York egyéb látnivalói. Az Élőhalottak! mégsem ezek körül játszódik, hanem átlagos panellakásokban, családi házakban, na és persze a temetőben.

Egy szokatlanul forró nyári napon ugyanis furcsa dolog történik: egy áramszünetet követően néhány halott életre kel. Három gyászoló családra koncentrálunk, amelyek így visszakapják egy-egy elhunyt szerettüket: van, aki a kisfiát, más a feleségét vagy az élettársát. Nincsenek hörgő élőhalottak, akik gépiesen csámcsogva az élők életére törnek, ahogy Norvégia sem fullad káoszba a történtek hatására. Lényegében nem sok minden történik, csupán a zombik tekintenek semmibe meredő arccal a világra és benne egykori hozzátartozóikra, akiknek meg kell birkózniuk a helyzettel. A film ugyanis egyfajta merengés az elmúlásról és az elengedésről, amelyet egy zombihorror köntösébe rejtettek. A kilúgozott műfaji elemek helyére azonban nem került semmi, így a mozi maga is olyan, mint egy élőhalott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.