Visszhang: színház

Eltűntek

Visszhang

A romániai szász Elise Wilk drámája jó apropó, hogy az ifjabb generációk is beleélhessék magukat abba, hogy milyen volt a vasfüggöny mögött félni, és azon dilemmázni, hogy az emigrációt válasszuk-e vagy tűrjünk tovább.

Hát még akkor, ha a színészek, akik az erdélyi szász család három korszakába vezetnek, eljátszva az érett házaspárt és a nagymamát is, egytől egyig ahhoz a korcsoporthoz tartoznak, akik mindezt a saját bőrükön már nem tapasztalták.

Zömmel Ceaușescu Romániájában járunk, ahol a végén csak a „legelszántabbak” és a holtak maradnak: „ők az ablakban állnak és mesélnek”. Itt folyton változik a mesélő személye. A történetvezetés filmszerű, mozgalmas jelenetek sorjáznak a nézőtérből kiszakított zsebkendőnyi területen, amelyet a publikum több sorban ül körbe. A színészek köztünk is helyet foglalnak, s onnan rohannak a jelenetükbe. Velük ugrálunk időben és térben: flashbackek jönnek, aztán vissza a jövőbe.

Az egyik kulcsjelenetben húsz percen át ülünk teljes sötétségben. A nézői kényelemérzet itt megbicsaklik, noha tudjuk, hogy ez a cél, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy mindez indokolt.

A rendező, Dohy Balázs erdélyi szász felmenői révén érintett, de nem csak rajta érezzük az erős elhivatottságot, a fiatal színészi gárda lelkesedése, kíváncsisága és empátiája példaértékű. Az előadás hídnak készült: erdélyiek és magyarok, generációk, az itt maradtak és az eltűntek között, hogy próbáljuk meg közösen feldolgozni a múlt traumáit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.